Nemzetközi foci

Barátnője akarta elütni a Real Madrid és a PSG korábbi játékosát

Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Érdekes hírről számolt be a Kanári-szigetek egyik hírportálja a Canarias7.es, amely szerint a korábban a Real Madridban és a PSG-ben is futballozó Jesé Rodríguez összeveszett kedvesével, Aurah Ruizzal, aki megpróbálta autójával elütni a futballistát.

Kapcsolódó
Elismerte a lengyel gólszerző, hogy miatta tört ki a tiranai balhé
Karol Swiderski becsülendő önvizsgálatot tartva azt mondta, sajnálja a történteket.

A szemtanúk elmondása szerint a kísérlet szerencsére nem sikerült, de Ruiz így is áthajtott a 28 éves játékos lábán, aki könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet. A Real Madridban nevelkedett játékos kihagyta csapata keddi edzését, de minden bizonnyal pályára léphet a következő Tenerife elleni bajnokin, írta az M4sport.hu portál.

A 28 éves Jesé Rodríguez a Real Madridban nevelkedett, majd 2011-ben debütált a felnőtt csapatban.

Összesen 94 meccsen lépett pályára, 18 gólt szerzett, nyert bajnokságot (2011–12), Király-kupát (2013–14), két Bajnokok Ligáját (2013–14, 2015–16) és klubvilágbajnokságot (2014).

2014-ben súlyos térdsérülést szenvedett, végül 2016-ban 25 millió euróért a Paris Saint- Germainhez igazolt, de mindössze 18 tétmérkőzésen játszott.

A francia klub négyszer is kölcsönadta, így a Las Palmasban, a Stoke Cityben, a Betisben és a Sportingban is játszott, csak idén februárban igazolt végleg a Las Palmashoz.

A La Vanguardia azt írta, Aurah egyelőre tagadja a történteket, és azt is, hogy szakított a futballistával. Az influenszer szerint nincsenek problémáik, és boldogok a legutóbbi megbékélésük óta, és azt tervezik, hogy hétévnyi zűrzavaros kapcsolat után családként élnek majd együtt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik