A vendég albán labdarúgó-válogatott magabiztosan várja a magyarok elleni, szombati világbajnoki selejtezőmérkőzést.
Amelyik csapat kikap, az biztosan nem jut tovább a csoportból, így meghatározó fontosságú mérkőzés előtt állunk. Nálunk jó a hangulat és magabiztosak vagyunk
– jelentette ki pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Edoardo Reja, a vendégek szövetségi kapitánya.
Az olasz szakember úgy vélekedett, a magyarok ezúttal támadóbb szellemben lépnek majd pályára, mint a két csapat előző összecsapásán, mivel ezúttal ők játszanak majd hazai pályán, nekik pedig így elsősorban kontratámadásokból kell eredményesnek lenniük.
„De mi sem csak a védekezésre fogunk koncentrálni. Mindkét csapatot jellemzi a szervezett védekezés, így könnyen egygólos találkozó lehet. Ezért lesz fontos, hogy mi szerezzük meg az első gólt az okos futballt játszó magyarok ellen” – fogalmazott Reja, aki egy-két posztot leszámítva már minden döntést meghozott a kezdőcsapatát illetően.
Abban bízunk, hogy folytatjuk a jó sorozatunkat. A magyaroknak vannak jó játékosaik, de nincs egy kiemelkedő nagy sztárjuk, így a legnagyobb erősségük a csapategység
– mondta Etrit Berisha csapatkapitány.
A Torino kapusa úgy vélte, más mérkőzésre lehet számítani, mint amikor szeptemberben 1-0-ra nyertek, szerinte nehezebb lesz, de hozzátette, ennek ellenére csakis a győzelem felel meg számukra, hogy megőrizzék a pótselejtezőt érő második helyüket a csoportban.
A negyedik helyen álló magyar együttes szombaton 20.45-től a Puskás Arénában zárt kapuk mögött fogadja Albániát, melyet győzelemmel megelőzne. A hatosból az első helyezett jut ki a 2022-es katari vb-re, a második pótselejtezőn küzdhet tovább a részvételért.