Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ronald Koeman: Hála nekem, a Barcelonának van jövője

Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto via AFP
Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto via AFP
Bár nehezen viselte azt a kéthetes időszakot, amikor Joan Laporta elnök új edzőt keresett a Barcelona élére, Ronald Koeman úgy érzi, neki köszönhetően nagy jövő előtt áll csapata.

Az biztos, hogy az elmúlt egy évet nem emlegetik majd a klub legszebb időszakai között. A csapat nem tudta megnyerni a bajnoki címet, elvérzett az európai kupaporondon, a nyári átigazolási időszakban elveszítette Lionel Messit és Antoine Griezmannt.

Kapcsolódó
Egy félidő szenvedés után a franciák vezényelték a Real nagy fordítását
Benzema triplázott, Camavinga első meccsén hat perc után betalált.

De Koeman nem csalódott, ahogy a közszolgálati Nos.nl portálnak nyilatkozta, szeretne valami nagyot építeni Barcelonában.

Persze, a kapcsolata még mindig nem az igazi Laporta elnökkel, bár kétségkívül javult a nyár óta, azért a holland szakember nehezményezi, hogy még mindig akadnak olyan nyilatkozatok, amelyek azt sugallják, nem rendelkezik teljes felhatalmazással a csapat terén.

„Szeretem, ha egy elnök elkötelezett, és felteszi a kérdéseit. De ez ne jelenleg meg a sajtóban” – mondta.

Amíg Koeman három hónapja még az állásáért aggódott, most a szerződés hosszabbításáról tárgyal.

„Nyitott vagyok a maradásra, jól érzem magam” – mondta azt követően, hogy két győzelemmel és egy döntetlennel kezdte a bajnokságot (a hétvégi, Valencia elleni meccsét pedig elhalasztották).

Hála nekem, ennek a klubnak van jövője. Akadnak hihetetlenül tehetséges labdarúgók, és most nem csupán Pedrire gondolok. Négy-öt 18-19 éves játékosunk is akad, akik három-négy év múlva fantasztikus futballistákká érnek.

Az elismerte, hogy Messi és Griezman elveszítésével már nincs olyan játékosuk, aki 35 gólt lőne, ezt a csapat is meg fogja érezni. Ráadásul az adósságok miatt a klub nincs olyan helyzetben, hogy sztárokat vegyen.

„A kérdés az, hogy vissza tudsz-e jutni arra a szintre, ami a spanyol labdarúgás csúcsára visz, és megnyerheted-e a Bajnokok Ligáját? Ez jelenleg nem így van, de remélem, hogy újra eljön ez az idő. Szerinte két évbe telhet, mire anyagilag újra versenyezhetünk olyan klubokkal, mint a Manchester City és a Chelsea.”

Most sérülések nehezítik a helyzetét, Ansu Fati több mint hét hónapja hiányzik, de Sergio Agüero, Ousmane Dembélé és Philippe Coutinho sem egészséges.

„De amint mindenki a rendelkezésünkre áll, akkor valóban a bajnoki címért fogunk versenyezni.”

Kapcsolódó

A sok sérült miatt nem lesz könnyű a Bajnokok Ligájában sem, ahol kedden a Bayern München elleni hazai mérkőzéssel nyit. A helyzetet talán megkönnyíti, hogy a bajoroknál is akadnak kérdőjelek: Kingsley Coman és Corentin Tolisso mellett Serge Gnabry, illetve Robert Lewandowski szereplése is kérdéses.

Bajnokok Ligája, a keddi műsor

E csoport:
21.00: Dinamo Kijev (ukrán) – Benfica (portugál)
21.00: FC Barcelona (spanyol) – Bayern München (német)

 

F csoport:
18.45: Young Boys (svájci) – Manchester United (angol)
21.00: Villarreal (spanyol) – Atalanta (olasz)

 

G csoport:
18.45: Sevilla (spanyol) – Salzburg (osztrák)
21.00: Lille (francia) – Wolfsburg (német)

 

H csoport:
21.00: Malmö (svéd) – Juventus (olasz)
21.00: Chelsea (angol) – Zenit (orosz)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik