Nemzetközi foci

Keményen beleszállt az UEFA-elnök a reformerekbe, akik kétévente akarnak focivébét

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) technikai bizottsága támogatja, hogy 2026-tól kétévente rendezzenek világbajnokságot az eddig szokásos négyéves ciklus helyett.

A francia Arséne Wenger által vezetett bizottság – amelyben több korábbi klasszis labdarúgó is tag, és Dohában ülésezett a napokban – csütörtökön hozta nyilvánosságra hivatalosan javaslatát, amelyről már korábban szivárogtak ki információk, és amelyet a sportág több főszereplője is hevesen ellenzett. Így az európai szövetségnél (UEFA), valamint az európai bajnokságok és klubok körében is. Szerintük a naptár így is túlzsúfolt és az éljátékosok túlterheltek.

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin lehetséges európai bojkottra figyelmeztetett.

Dönthetünk úgy, hogy nem fogunk játszani. Ahogy tudom, a dél-amerikaiak ugyanezen az állásponton vannak. Sok sikert egy ilyen világbajnoksághoz

– fogalmazott a szlovén sportvezető, aki hozzáfűzte: a reform szerinte soha nem fog bekövetkezni, mivel az ellentétes a futball alapelveivel.

„Minden nyáron egy hónapos tornát rendezni a játékosok számára gyilkos lenne. Amennyiben kétévente rendeznék, úgy ütközne a női világbajnokság és az olimpia futballtornájával. Az értékét épp az adja, hogy négyévente rendezik, éppúgy, mint az olimpiát” – fejtette ki Ceferin. Hozzáfűzte: vele nem egyeztettek előzetesen, csak a médiából értesült a tervezetről.

Kitért arra is, nem érdekeltek abban, hogy az Európa-bajnokságot négy helyett kétévente rendezzék meg.

Talán gazdaságilag jó volna az UEFA-nak, azonban nagy baj, hogy megölnénk vele a futballt, a játékosokat

Wengerék és a FIFA álláspontja szerint viszont sok ország esetében az egyetlen igazi sportági húzóesemény a vb, ami mellett így szakmai indokok és erős gazdasági érvek is szólnak. A technikai bizottság továbbá azt is javasolta, hogy a kontinensbajnokságok rendszerén is változtassanak, azokat 2027-től páratlan években rendezzék meg, így lehetőséget biztosítva, hogy 2026 után már 2028-ban is vb-t lehessen rendezni.

A kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie májusban.

A kiemelt képen Kylian Mbappé (balra) és Didier Deschamps látható, miután a francia válogatott megnyerte a 2018-as vébét.

Olvasói sztorik