NB II

Lassan megnyugszanak a kedélyek

Higgadt légkörű sajtótájékoztatót tartott a Makó FC elnöke, Ménesi Gábor a most már NB III-as csapat jelenéről és jövőjéről.

Inkább aggódó, mint vádaskodó szurkolók töltötték meg a klubhelyiséget Makón. Ha valaki paprikás hangulatra, veszekedésre, vádaskodásra számított, az tévedett. Pedig az első hangok, megjegyzések, az internetes névtelenségbe burkolózó hozzászólások nem ezt ígérték. Érthető lett volna az elkeseredettség, hiszen hét csodálatos, remek meccsekben, sikerekben gazdag év után a Makó FC a gazdasági helyzet miatt nem tudja vállalni az új NB II-es idényt, helyette a Kiskundorozsmával egyesült, majd az igen ambiciózus célokkal fellépő Szeged 2011 nevű csapatnak adta át helyét a másodvonal Keleti-csoportjában, míg a makói futballcsapat várhatóan az NB III-ban indul – írja a Délmagyarország.

A kezdésre megtelt a sporttelep klubhelysége, ami annyit jelentett, közel hetvenen voltak kíváncsiak Ménesi Gábor elnök beszédére, amely egyórásra sikeredett. Az egykori kapus újat nem mondott, csak azt közölte személyesen és bővebben is a megjelentekkel, amit a kialakult helyzettel kapcsolatban korábban nyilatkozott.
A következő egy óra a kérdéseké volt, a legtöbb természetesen a jövőt firtatta. Ami biztos: a Makó FC mint egyesület megszűnik, helyette egy új gazdasági társaság alakul, amely majd az NB III-ban működteti a helyi labdarúgócsapatot. A játékosokkal várhatóan a jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a felek, és megbeszélik, milyen feltételek között indul az együttes a harmadik vonalban. Az is biztos, hogy a következő idény költségvetése lényegesen alulmúlja majd az előzőekét, a célok pedig a keret erősségétől függenek majd.

Olvasói sztorik