NB II

Kis pénz, kis foci Veszprémben

A tanulóévet követően stabil középcsapattá válna az NB II-ben a Veszprém FC, amely az elmúlt idényben újoncként a 14. helyen végzett a Nyugati-csoportban.

Ez a pozíció a versenykiírás értelmében kiesést jelentett volna, ám az MTK élvonalbeli búcsúja, és több NB III-as bajnokcsapat visszalépése miatt a bakonyiak végül a második vonalban ragadtak.
A csapat irányítást a téli szünetben Vágó Attila vette át a tisztségéről lemondó Orbán Tamástól. Az érkező szakember – Hegedűs Gyula, Hevesi-Tóth Tamás, Molnár Zoltán, Zsömlye György és a brazil Alex személyében – rutinos játékosokkal erősítette meg a keretet.
– Miként tekint vissza az őszi idényre? Mondhatjuk, hogy ez az időszak elsősorban a tapasztaltszerzésről szólt?– Egyértelműen így van – mondta a vehir.hu interjújában Garai Péter ügyvezető. – A bajnokság e szakaszában nem voltunk tisztában azzal, hogy milyen követelményeket támaszt velünk szemben a másodosztály, s nem ismertük a mezőnyt. Abszolút amatőr csapatként szerzetünk tizenkét pontot, ami nem mondható jónak, de nem is rossz eredmény annak tükrében, hogy rendre profi csapatokkal találtuk magunkat szemben.
– A téli szünet mozgalmas volt.– Sajnálatos módon Orbán Tamás nem vállalta tovább a munkát, ekkor megkerestük Vágó Attilát, akinek voltak feltételei a felkéréssel kapcsolatban. A klubvezetés megpróbált megfelelni ezeknek a kéréseknek, Attila pedig elfogadta az ajánlatunkat. A szakembernek azt a célt tűztük ki, hogy tartsa benn a csapatot.

– Ősszel tizenkét, tavasszal tizennyolc pontot szereztek. Mi változott a kiírás második felére?– Jó futballisták érkeztek hozzánk. Attila pedig arra törekedett, hogy minél több olyan labdarúgónk legyen, aki délelőtt is tud edzeni. Emellett a szemléleten próbált, illetve próbál a mai napig változtatni. Mert bár az anyagi lehetőségeink nem engedik, hogy profi együttessé váljunk, a szemléletünknek viszont annak kell lennie. Aki eljön edzésre, annak maximális erőbedobással kell teljesítenie a feladatokat, s a magánéletben is úgy kell készülnie, étkeznie, mint egy profi sportoló.
– Végül nem kellett osztályozót játszani. Feltételezem, hogy fellélegeztek az MLSZ döntése után.– Valóban, egyrészt hatalmas anyagi teher lett volna az osztályozó, másrészt elfáradtak a játékosok. Az osztályozónak egyébként bármi lehetett volna a kimenetele, de arra szerencsére nem került sor. Az MLSZ ugyanis úgy döntött, hogy nincs értelme lejátszanunk azt. Tudni kell, hogy az NB II nagyon nagy anyagi terhet és kihívást jelent a csapatoknak, amit nem könnyű vállalni. Megjegyezném, hogy harminc pontot szereztünk, amellyel a 14. helyen végeztünk. Évek óta nem esett ki senki ennyi ponttal, sőt, sokkal kevesebbel is bent szoktak maradni.
– A csapat nem játszott döntetlent.– Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk stabilak, ami az egész évünkről elmondható. Tanulóéven vagyunk túl, ami egyaránt vonatkozik játékosra, edzőre, vezetőre. Meg kellett szoknunk a légkört.
– Összességében elégedett a klubvezetés?– Nem teljes mértékben. Sokan nem érezték át, hogy az NB II más követelményeket állít elénk, s ez nemcsak a játékosokra vonatkozik.
– Vágó Attila szerződését 2013 nyaráig meghosszabbították. Ezek szerint kétoldalú a bizalom.– Igen. Attilát megismerve úgy gondoljuk, hogy vele tudunk előre lépni. Ő pedig elmondása szerint olyan környezetbe került, amely bár nem profi, viszont rend és nyugalom van, ami elég kevés csapatról mondható el Magyarországon.

– A klub nemrég azonnali hatállyal felfüggesztette Tatai József és Boromisza Gábor játékjogát.– Ezt nem szeretném kommentálni.
– Milyen célt tűznek ki a következő idényre?– Szeretnénk stabil középcsapat lenni. Konkrét helyezést nem határozunk meg, de azt szeretnénk, hogy ne fenyegessen bennünket a kiessé réme. Vessük meg a lábunkat ebben az osztályban, s legyünk stabilak.
– A szurkolókat ez idő tájt a keretben történő változások érdeklik a legjobban.– Biztos, hogy lesznek távozóink és érkezőink, nagy változásokban azonban nem kell gondolkodni, hiszen mit tudjuk: kis pénz, kis foci. A nevezési díjak, utazási költségek emelkedtek, így az anyagi lehetőségeink is egyre jobban szűkülnek. Először megpróbálunk megegyezni a jelenlegi játékosainkkal. Ennek eredményessége is befolyásolhatja, hogy kik érkezhetnek majd. Aki pedig nem úgy teljesített, ahogy elvártuk, annak a helyére megpróbálunk igazolni. Elsősorban csatárt, illetve középpályást szeretnénk Veszprémbe csábítani. Tehát nekünk vezetőknek még nem ért véget az idény.
A Veszprém FC július 11-én kezdi a felkészülés a következő évadra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik