NB I

Babát vár a magyar válogatott labdarúgó modell barátnője – FOTÓ

Úgy érzik, szilveszterkor fogant.

A 21-szeres magyar válogatott labdarúgó, Laczkó Zsolt és barátnője, a modellként és színésznőként is ismert Görög Zita a nyáron vállalták fel először kapcsolatukat, ezúttal pedig a Story Magazinnak jelentették be, hogy kisbabát várnak.

Hoppá!
Többször is illegálisan buliztak a Videoton legjobbjai

– Azt tudtam, ha vidékre vagy külföldre igazol, akkor szakítok. Erős férfira van szükségem, mint Zsolt, aki mellettem van, akire lehet számítani, de több száz kilométer távolságban ez meghiúsult volna. Másrészt soha nem akarnám őt a karrierjében korlátozni. Volt pár feszült hetünk, ekkor tudtuk meg, hogy gyerekünk lesz – idézi a műsorvezetőként is ismert Zitát az nlcafe.hu, majd a párja, Laczkó Zsolt vette át a szót, aki elmondta, hogyan reagált a fantasztikus hírre.

– Egész nap az járt a fejemben, hogy apuka leszek – mondta a 31 éves játékos, aki télen tette át a székhelyét a Budapest Honvédtól a Vasashoz. – Nem tudom, más férfi hogy van ezzel, de nekem nagy erőt ad, és arra sarkall, hogy bármit is teszek, azt már a babáért tegyem.Még nem tudom, mivel jár az apaság, de nagyon várom, hogy megtapasztaljam.

Olvasói sztorik