Magyar foci

Michael Oenning: A négy meccs alapján pozitív az összkép, játszottunk, fociztunk, gólhelyzeteket alakítottunk ki

Az Újpest sima négyest kapott Svájcban (4-0), ezzel elbúcsúzott az európai porondtól, a Konferencia Ligától. Ugyan az első meccshez, a Megyeri úti találkozóhoz (1-2) hasonlóan újra adódtak lehetőségek a lila-fehérek, első sorban Junior Tallo és Yohan Croizet előtt, de az FC Basel ezúttal sokkal hatékonyabban játszott, mint tette azt a Szusza Ferenc Stadionban.

Michael Oenning a mérkőzést követően követően úgy fogalmazott, igazából nem csalódott, hiszen tisztában voltak azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak.

Az első félidőben különösen bátrak voltunk, helyzeteket alakítottunk ki, még vezetést is szerezhettünk volna. A kulcspillanat a második gól előtti szabálytalanság volt, amikor Stocker rutinosan úgy lökte ki a labda alól Kastratit, hogy azt a játékvezető nem vette észre. A második félidő már más képét mutatott, mert benne volt a fejekben, hogy három gólt kellene lőni a továbbjutáshoz. Egyre több és több kockázatot vállaltunk, több cserét is végrehajtottunk, például Tallo sem száz százalékos, gondolnom kellett a jövőre. A négy meccs alapján pozitív az összkép, jó tapasztalatként éltük meg. Mind a négy meccsen játszottunk, fociztunk, gólhelyzeteket alakítottunk ki. A Basel ellen azt jelentette a különbséget, hogy mi nem rúgtuk be a helyzeteinket, ők igen

– fogalmazott az Újpest német edzője.

Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó

FC Basel (svájci)–ÚJPEST FC 4–0 (2–0)
FC BASEL: 
Lindner – Lang (Sergio López, 84.), Cömert (Petretta, 78.), Frei, Pelmard – Quintilla (T. Xhaka, 69.), Esposito (Sene, 84.), Kasami – Males (M. Palacios, 69.), Arthur Cabral, Stocker
Vezetőedző: Patrick Rahmen

 

Újpest FC: Pajovics – Kastrati, Kutrumbisz, A. Diaby – Pauljevics (Simon K., 60.), Csongvai (Bjelos, 67.), Onovo, Mitrovics (Katona M., 75.), Antonov – Croizet – Tallo (Szakály P., 75.)
Vezetőedző: Michael Oenning

 

Helyszín: Bázel, St, Jakob-Park, 12 337 néző.
Játékvezető: Igal Frid (izraeli)
Gólszerzők: Males (21.), Stocker (45+2.), Arthur Cabral (70.), Petretta (90.)

 

Továbbjutott: FC Basel, 6–1-es összesítéssel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik