NB I

A Haladás új támadója már az első meccsén üzent az NB I-es védőknek

Főpróbát tartottak a zöld-fehérek.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

SC Wiener Neustadt (osztrák)–Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-1 (0-0)
Bécsújhely
Haladás: Gyurján (Rózsa, 60.) – Kolcák, Wils, Németh Milán (Polgár, 60.), Bosnjak (Pinte, 60.)– Jagodics (Jancsó, 60.) – Mészáros (Kiss T., 60.), Rácz (Williams, 60.), Németh Márió (Kovács, 46.), Halmosi (Medgyes,60.) – Ramos (Rabusic, 46.). Vezetőedző: Michael Hipp
Gólszerzők: Felix Adjei (82.), illetve Rabusic (53., tizenegyesből)

A tízcsapatos osztrák másodosztály harmadik helyén álló SC Wiener Neustadt ellen tartotta bajnoki főpróbáját a Szombathelyi Swietelsky-Haladás, amelynél Grumics vádlihúzódás, Schimmer influenza miatt nem lépett pályára, míg Tóth Máténak a foga fájt – írja a Haladás hivatalos oldala.

Harcos, kemény játék folyt a pályán, negyedórányi játék után Gyurján védett nagyot. Jobbára mezőnnyben gyűrték egymást a csapatok, a 27. percben Halmosi balról, 16 méterről a bal kapufát találta telibe. Négy perc múlva Bosnjak bal oldali beadását Mászáros visszafejelte, Ramos lövés helyett, így odalett a lehetőség.

Szünet után az 51. percben szöglet után Jagodicsot buktatták a tizenhatoson belül – büntető. A tizenegyest Rabusic a bal felső sarokba lőtte (0-1). Ezt követően feljebb tolták állásaikat a hazaiak, és ők domináltak. A 82. percben egy jobb oldali beadást az érkező Adjei 16 méterről a jobb kapufára lőtte, a labda onnan pattant a hálóba (1-1). Az utolsó percekben ismét a küzdelem dominált, a csapatok mezőnyben gyűrték egymást.

Hoppá, hoppá…
Íme a bizonyíték, hogy hatalmasat hibázott a spori a Real tizenegyesénél – FOTÓ
Halmosi a kezdőben kapott helyet Fotó: Bonyhádi Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik