Magyar foci

Az Emírségekbe igazolt a magyar válogatott focista

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Varga Roland az emírségekbeli al-Ittihad Kalba csapatában folytatja – ennél a klubnál játszott korábban Dzsudzsák Balázs is. A 31 éves támadó érkezését vasárnap jelentették be, az MTK-t hagyta el, két évre írt alá.

A 23-szoros Varga tagja volt az Európa-bajnokságon szerepelt magyar csapatnak, a portugálok ellen 3-0-ra elveszített mérkőzés 88. percében állt be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ittihad Kalba Fc (@ittihadkalbafc) által megosztott bejegyzés

Az MTK-nál nevelkedő Varga megjárta Olaszországot (Brescia, Foggia), míg itthon játszott Újpesten, Győrben és a Ferencvárosnál is azt megelőzően, hogy a télen visszatért az MTK-hoz. Karrierje során összesen öt magyar bajnoki címből és három kupagyőzelemből vette ki a részét.

Kapcsolódó
Varga Roland: Nincs mit szépíteni, annyira nem jó a lelkiállapotom
Kimaradt a BL-keretből, volt egy sérülése is. Próbál bízni magában, de nem mindig könnyű.

Varga Roland a Fradinál a szezonban kimaradt a BL-keretből, majd arról beszélt, mennyire nehezen élte ezt meg. Az MTK-nál viszont nagyon elkapta a fonalat tavasszal, 20 mérkőzésen 11 gólja és 4 gólpassza volt.

Az al-Ittihad Kalba az előző idényben a nyolcadik helyen zárt a bajnokságban, 26 meccsen 39 pontot gyűjtött.

Olvasói sztorik