Nemzetközi foci

Ha így folytatja a Barca, nem tudja Messit nevezni a bajnokságba

David Ramos/Getty Images
David Ramos/Getty Images

Egyre közelebb kerül ahhoz az FC Barcelona, hogy nem nevezheti a La Ligába Lionel Messit.

Az argentin szupersztárnak kilenc nap múlva jár le a szerződése a katalánoknál és még hivatalosan nem közölte, hogy más csapathoz igazol, vagy marad a Barcában. Joan Laporta, a klub elnöke bizakodó, azonban Javier Tebas, a liga elnöke bekeményíthet.

A Barcelona kilóg a fizetési sapkából. Remélem meg tudják tartani Messit, de ehhez meg kell nyirbálniuk a fizetéseket. A helyzet súlyossága attól függ, mennyi anyagi forrása van a klubnak. A Barcának dolgoznia kell az adóssága rendezésén, ehhez komoly átalakulás kell

– idézi a Marca Tebast.

A katalán csapat gazdaságát alapjaiban rengette meg a koronavírus, mert az adósság mellé új fizetési sapkát is behoztak a bajnokságba. Miközben az FC Barcelona 671 millió eurót költött fizetésekre a 2019-2020-as szezonban, az új idényben 382,7 millió a legmagasabb megengedett összeg. Többek között ezért sem jött össze korábban a Memphis Depay üzlet, csak a nyáron.

Kapcsolódó
Bejelentette sztárigazolását a Barca
Válogatott játékos érkezik.

Egyelőre a Barca kiadásai nem csökkentek, sőt Depay mellett Eric Garcia, Sergio Agüero és Emerson Royal is a klub játékosa lett. Amennyiben a helyzeten nem javít a klub, a liga akár blokkolhatja is Messi játékjogát a bajnokságban, amiért kilóg a fizetési sapkából a neki szánt pénz.

Olvasói sztorik