NB I

Eldőlt a kétszeres magyar gólkirály sorsa

Fontos bejelentést tettek Horváth Ferencék.

Az előző év októberében jelentette be a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a kétszeres magyar gólkirály, Adamo Coulibaly érkezését, ám a korábban a DVSC-nél megforduló játékos mégsem léphetett pályára, ugyanis legutóbb Belgiumban amatőr szerződéssel futballozott, s ez azt jelentette, hogy a szabályok értelmében legközelebb az átigazolási időszakban válthat csapatot.

Ezt olvastad már?
Cristiano Ronaldo átverve érzi magát, elhagyja a Real Madridot

Erre azonban most mégsem kerül sor, hiszen a kiesés ellen küzdő csapatnál már nem tervezik a francia csatár szerződtetését – derül ki a balmazújvárosi elnök, dr. Tiba István nyilatkozatából a hivatalos klubhonlapon.

Adamo Coulibaly mégsem lesz a Balmaz játékosa Fotó: balmazfoci.hu

– A fiatal Kamarás György (1998) visszatért a dorogi kölcsönadásából, s tavasszal már nálunk fog futballozni. Egy-két labdarúgó van még képben, akikkel kapcsolatban az elkövetkezendő napokban várható döntés – tette hozzá Tiba a további érkezőkkel kapcsolatban, majd azt is elárulta, hogy anyagi okok miatt nem ment a csapat külföldi edzőtáborba.

A Balmazhoz eddig három új játékos érkezett Harsányi Zoltán, Rudolf Gergely és Lasa Sindagoridze személyében, honlapunk pedig korábban beszámolt arról, hogy egy régi-új játékos leigazolása is képben van.

Olvasói sztorik