NB I

Újabb légióst igazolt a Puskás Akadémia

Nemrég szlovén bajnok volt, most az NB I-ben folytatja Denis Klinar.

Két évre írt alá a Puskás Akadémia FC-hez az Olimpija Ljubljanával két esztendővel ezelőtt szlovén bajnokságot nyerő jobb oldali védő, Denis Klinar – írja a felcsútiak honlapja.

Ezt láttad már?
Hatalmas madridi fölény az év csapatában

A 25 éves, háromszoros szlovén U21-es válogatott jobbhátvéd legutóbb az Olimpija Ljubljana mezét viselte, amellyel a 2015–2016-os szezonban bajnoki címet nyert a Prva Ligában. Klinar a szintén szlovén első osztályú Rudar Velenjében nevelkedett, ahonnan 2015 nyarán igazolt a fővárosba.

Védő érkezett Felcsútra Fotó: puskasakademia.hu

Az új igazolás eddig 164 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, melyeken 9 szerzett találata mellett 12 gólpasszt is kiosztott. Denis Klinar a jobbhátvéd pozíciójában érzi magát a legjobban, de elmondása szerint a jobb oldali középpályás szerepkörében is otthonosan mozog.

– Több Magyarországon futballozó játékossal is beszéltem, dicsérték az NB I-et, amely évről évre egyre színvonalasabb – megkockáztatom, erősebb a szlovén pontvadászatnál. Soha nem játszottam még külföldön, és szeretem a kihívásokat, ezért döntöttem úgy, hogy a Puskás Akadémiához szerződöm, nagyon örülök, hogy itt lehetek – szólt a felcsútiak újdonsült játékosának első nyilatkozata.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik