Nemzetközi foci

Szalai örülhet is a török bajnoki bronznak, meg nem is

Ahmet Bolat/Anadolu Agency via Getty Images
Ahmet Bolat/Anadolu Agency via Getty Images

A török labdarúgó bajnokság utolsó, 40. fordulójában az éllovas Besiktas a Göztepét verte 2-1-re idegenben, míg a forduló előtt szintén 81 pontos Galatasaray a Malatyasport 3-1-re, csak éppen hazai pályán. Ezzel mindkét csapat 84 ponttal végzett a SüperLigben, ráadásul egyaránt 26 győzelemmel, hat döntetlennel és nyolc vereséggel zárták a bajnokságot. A Besiktas azonban 89 lőtt góljával és plusz 45-ös gólkülönbségének köszönhetően mégis a Galata előtt végzett (80/44), és megnyerte a bajnokságot.

https://rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2021/05/15/dardai-pal-hertha-berlin-1-fc-koln-bundesliga-nemet-bajnoksag/

A Szalai Attilával a kezdőben felálló Fenerbahce hátrányba került, de Valencia révén a 90. percben egyenlített a Kayserispor ellen, majd a 90+9 percben a győzelmet is behúzta Aziz találatával (1-2). Végül 82 ponttal a harmadik helyen zártak. Ez azt is jelenti, hogy ugyan Szalai és a Fener lemarad a Bajnokok Ligájáról, de némi személyes gyógyír, hogy a magyar válogatott védő első törökországi idénye után bajnoki bronzéremmel térhet haza és így készülhet az Európa-bajnokságra.

Olvasói sztorik