NB I

Lakat, Nyilasi, Dalnoki – legendás Fradi-edzők között Thomas Doll neve

Az eredmények őt igazolják, csak a nemzetközi kupák ne lennének...

2013-ban ezen a napon, december 18-án írta alá szerződését a Ferencvárosnál Ricardo Monizt követő német vezetőedző, Thomas Doll. Nyilasi Tibor első edzői időszaka (1990-1994) óta ennyi ideig nem volt senki egyhuzamban a Ferencváros edzője, Doll két fél és három teljes szezonban irányította eddig a Ferencvárost – írja a tempofradi.hu adatainak felhasználásával készült cikkében az ulloi129.hu szurkolói portál elemzése.

Doll eddig 187 tétmeccsen vezette a Fradin, ezeket 114 győzelmet, 40 döntetlent és 34 vereséget gyűjtött be, azaz 382 pontot, 370-165-ös (1.98-0.88) gólkülönbséggel. Ez a megszerezhető pontok 69 százaléka. A négy Magyar Kupa-indulásból hármat megnyert (2015, 2016, 2017), idén a Kisvárda megállította a csapatát. Megnyerte az utolsó, 2014-2015-ös Ligakupa-kiírást.

Ezt olvastad már?
Átadólistán a magyar válogatott játékos – hivatalos

A nemzetközi kupában a mutatója semmiképp nem mondható jónak, az EL- és BL-selejtezőkben hét párharcból mindössze hármat, a máltai Sliema Wanderers, a holland másodosztályú Go Ahead Eagles és a litván Jelgava ellenit nyerte meg, míg a Rijeka, a Zeljeznicar, a Partizani Tirana és az FC Midtjylland kifogott rajta és a csapatán. Így az augusztust egyszer sem élte meg a Fradi az irányításával a nemzetközi kupákban.

A bajnokságban egy negyedik hely (2016-2017), egy bronz (2013-2014), egy ezüst (2014-2015) és egy bajnoki cím (2015-2016) a mérlege. Ha a tavaszi és őszi szezonokat külön számoljuk, a nyolc alkalomból az általa vezette Ferencváros ötször állt az élen (2014 tavasz, 2015 tavasz, 2015 ősz, 2016 tavasz, 2017 ősz). A bajnokságban a mérlege 128 meccs, 78 győzelem, 29 döntetlen és 21 vereség, 230 lőtt és 110 kapott góllal (1.8-0.86), ez 68,5 százalékos teljesítmény.

Doll annak a négy Fradi-edzőnek az egyike, aki három kupagyőzelmet tudhat magáénak, Tóth-Potya Istvánnal, Dalnoki Jenővel és Nyilasi Tiborral egyetemben és egyben a 15 magyar bajnok Fradi-edző egyike. A csúcstartó ebben Novák Dezső három bajnoki címével, akit kettővel olyan öt olyan ferencvárosi legenda követi, mint Tóth-Potya István, Blum Zoltán, Dimény Lajos, Mészáros József és Lakat Károly. Közéjük kerülhet oda Thomas Doll egy jól sikerült tavasszal.

Fotó: 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik