NB I

Eppel Márton: irány Hollandia vagy Belgium?!

A gólkirály korábbi mestere szerint Izrael vagy Görögország sem lenne visszalépés.

A címvédő Budapest Honvéd színeiben a legutóbbi NB I-es gólkirály, Eppel Márton az őszi szezonban hét gólig és négy gólpasszig jutott. A négyszeres válogatott támadó a napokban jövőjével kapcsolatban így nyilatkozott: Télen, ugyanúgy mint nyáron, szeretnék külföldre igazolni, hogy tovább tudjak fejlődni.” A Rangadó.hu a játékos korábbi edzőjét, Artner Tamást kérdezte, melyik európai bajnokság illene leginkább a gólerős magyar stílusához. A szakember és a támadó a 2015–2016-os szezonban Dunaújvárosban dolgozott együtt.

– Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy az általam edzett labdarúgók között – akik kifejezetten csatárposzton voltak bevethetőek, – Marci volt a legösszetettebb játékos. Kiváló fizikai paraméterekkel és technikai tudással rendelkezett, persze az is látszott rajta, hogy nagyon jó iskolát kapott fiatalon, hiszen az MTK-nál nevelkedett. Amikor hozzánk került még kicsit hiányzott belőle az igazi, profi mentalitás, ezért is kellett nagyon neki az NB II-es dunaújvárosi kitérő, hiszen utána a Budapest Honvédhoz tudott igazolni, ahol roppant profi játékossá nőtte ki magát.

– Meglátása szerint melyik európai bajnokság passzolna leginkább Eppel Márton stílusához? Melyik liga lenne számára igazi előrelépés?
– Az ő adottságaihoz a holland bajnokságot tudnám leginkább elképzelni, hiszen egy iskolázott centerről beszélünk, Hollandiában pedig kifejezetten szeretik az ilyen típusú játékosokat. Jól tartja meg a labdát, tudja, mikor kell passzolni vagy éppen jó ütemben a kapu elé érkezni. Összességében tehát Hollandiában vagy Belgiumban is örömmel nézném Marci játékát. Fontos szempont az is, hogy mindkét országban magasabb a futball színvonala, mint Magyarországon. Meglátjuk, az élet hova sodorja őt, csak a legjobbakat kívánom neki, hiszen amellett, hogy jó futballista, egy roppant intelligens ember is.

– Nyáron a csatár neve felmerült az izraeli Hapoel Beer-Sevánál, a Maccabi Haifánál, illetve a görög PAOK-nál is. A keleti vonalat mennyire favorizálná Eppel esetében?
– Teljes mértékben támogatnám ebben is! A görög és az izraeli vonal is járható út lenne Marci számára, ott is latinos futballt játszanak. A holland és a belga élvonal után egy fokkal gyengébbnek ítélem meg a görög és az izraeli bajnokságot, de játékstílusban mindkettő feküdne Marcinak.

– Önt egyébként mennyire lepte meg, hogy nyáron az NB I-es bajnokság gólkirálya nem tudott külföldre, erősebb bajnokságba igazolni?
– Sajnos a magyar foci jelenlegi helyzetét, megítélését jól tükrözi ez is, hiszen nem nagyon kapkodnak az itteni játékosok iránt. Hiába gólkirály ma valaki az élvonalban, az sajnos a külföldi klubok számára nem mérvadó. Ráadásul Marci eleinte nem nagyon játszott a válogatottban, az utóbbi időben igaz, egyre több lehetőséget kapott, de összességében kevés nemzetközi meccsen mutathatta meg magát. Azt a trendet is látni kell: Magyarországról vagy nagyon fiatalon visznek ki játékosokat, lásd a Szoboszlai Dominik-féle generáció, vagy olyan magyar játékosok kapósak, mint Nikolics Nemanja, aki több fronton bizonyította: megállja a helyét bárhol a világon. Marci 1991-es születésű labdarúgó, nincs könnyű helyzetben, mindezek tudatában pedig annyira nem is lepődtem meg, hogy nyáron maradt a Honvédnál.

Eppel Márton már nyáron is szeretett volna klubot váltani, végül maradt Kispesten Fotó: Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik