Nemzetközi foci

Dárdai fontos megerősítést kapott a Hertha-elnöktől a kegyetlen sorozat előtt

Soeren Stache / AFP / POOL
Soeren Stache / AFP / POOL

Werner Gegenbauer, a Hertha BSC labdarúgóklub elnöke szívesen folytatná a munkát Dárdai Pál vezetőedzővel és Arne Friedrich sportigazgatóval a következő szezonban is.

Bár a személyi döntések Fredi Bobic új sportszakmai vezető hatáskörébe tartoznak, a klubelnök a Sport Bild szerdai számában úgy nyilatkozott, örülne neki, ha Dárdai Pál maradna az edző, miután a Hertha kiharcolja az élvonalban maradást.

Gegenbauer mondata azért is érdekes, mert a Sport Bild nemrég még azt írta, hogy Bobic a PSV Eindhoven jelenlegi edzőjét, Roger Schmidtet szeretné a Hertha kispadján látni.

Kapcsolódó
A Hertha nyáron leváltaná Dárdait
Ahhoz, hogy ne így legyen, nem veszíthet több pontot a csapata.

„Megemelem előtte a kalapomat, hogy elvállalta ezt a feladatot, és azt is el kell mondanom, hogy Pál tovább fejlődött, sokkal figyelmesebbé, kiegyensúlyozottabbá, ugyanakkor igényesebbé is vált” – jelentette ki Gegenbauer.

Dárdai 2015 februárjától a 2018-2019-es idény végéig már irányította a Herthát, majd a klub utánpótlásában dolgozott, azonban idén januárban ismét vezetőedzőnek nevezték ki a felnőtt csapatnál.

A 45 éves szakember április közepén koronavírusos lett, a fertőzést segítője és az egyik játékos is elkapta, így végül az egész együttes, a szakmai stáb, valamint a csapatvezetés is 14 napos házi karanténba vonult. A Hertha Bundesliga-meccseit elhalasztották, a berliniek pénteken térhetnek vissza az edzésekhez, és 20 nap alatt hat mérkőzést kell majd lejátszaniuk.

Kapcsolódó
Dárdai: Nem szabad hagynunk, hogy belénk beszéljék a nyugtalanító dolgokat
Nemsokára visszatér a karanténből a Hertha, Dárdait nem idegesíti, hogy a riválisok nagyon belehúztak.

A Hertha egyelőre a kiesést jelentő, 17. helyen áll a Bundesligában 28 lejátszott találkozó után, az ellenfelek többsége 31-nél jár. Dárdaiék hétfőn Mainzban szerepelnek, majd fogadják a Freiburgot és a Bielefeldet, vendégei lesznek a már biztosan kieső Schalkénak, valamint fogadják a Kölnt, és végül a Hoffenheim otthonában zárják az idényt.

Dárdai hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, nem szabad idegeskedniük az élvonalban maradás miatt, hanem bízniuk kell magukban, mert ha négy pontot szereznek, már nem lesznek kieső helyen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik