Nemzetközi foci bajnokok ligája

Lőw Zsolt: Igyekszünk továbbjutni a Real Madrid ellen

Adrian DENNIS / POOL / AFP
Adrian DENNIS / POOL / AFP

Lőw Zsolt másodedző szerint a Chelsea fel tudja venni a versenyt a Real Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcában, írta az MTI.

Kapcsolódó
Mi fogja vajon megmenteni az európai futballt, ha nem a Szuperliga?
Az elitklubok tulajdonosai csúnyán befürödtek az előkészítetlenül bedobott Szuperliga ötletével, de súlyosan téved, aki azt hiszi, immár az UEFA van nyeregben – a futballpiramis alapjait kikezdő problémákra ugyanis senki másnak nincsen érdemi válasza.

A 42. születésnapját egy hét múlva ünneplő magyar szakember Thomas Tuchel segítőjeként január vége óta dolgozik a londoniaknál, és mint az M1 aktuális csatornának nyilatkozta: elemezték a Brighton elleni keddi hazai gól nélküli döntetlen tanulságait, immár pedig a West Ham elleni szombati bajnokira fókuszálnak.

Irányításukkal a Bajnokok Ligájában elődöntőbe, az FA-kupában döntőbe jutott a csapat, amelynek hat mérkőzése van hátra a Premier League zárása előtt, és jelenleg negyedik a bajnokságban.

Nagy bátorság kellett hozzá, hogy belevágjunk a feladatba, hiszen röviddel a párizsi kaland után jött a felkérés

– idézte fel Lőw a Paris Saint-Germaintől való távozásuk utáni időszakot. Hozzátette, már akkor is úgy érezték, hogy ha valamelyik klubért megéri ezt a rizikót bevállalni, az a Chelsea.

„Abszolút megérte, ez beigazolódott már az első napokban, hetekben, hiszen egy olyan klubnál találtuk magunkat, ahol minden körülmény és feltétel adott ahhoz, hogy nagyon jó munkát tudjunk végezni.”

Azt mondta, hogy baráti, családias hangulat és profi felépítés várta őket az angol fővárosban, a klubnál minden pozícióban jól képzett szakemberek dolgoznak.

„Óriási kihívás, hogy a futballnak a legmagasabb szintjére érkeztünk meg” – mondta.

Lőwék érkezése óta 20 mérkőzésből 15 alkalommal nem kapott gólt a Chelsea, a másodedző bevallása szerint a csapat átvételekor a fő hangsúly a védekezés megszervezésén volt.

„Próbáltunk olyan összeállítást, olyan alapfelállást választani, ahol a játékosok kvalitásai a legjobban kijönnek és a legjobb teljesítményre képesek” – fejtette ki. A három-, illetve ötvédős játékrendszerrel sikerült a védekezést stabilizálni, kevés gólt kapva, szervezetten és fegyelmezetten játszik az együttes. A támadójátékkal ugyanakkor még nem száz százalékig elégedettek, így a rendkívül jó támadósor hatékonyságán igyekeznek javítani.

A BL-rivális Real Madriddal még a PSG kispadján ülve találkoztak, Lőw kiemelte a spanyol csapat nagy rutinját.

„Szuper játékoskerettel és kiváló edzővel rendelkezik, de a Chelsea-vel megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagy csapatokkal is felvenni a versenyt. Az Atlético Madrid és a Porto játékstílusa eltér a Real Madridétól, de ezen a két komoly együttesen sikerült túljutnunk, minden esélyünk megvan arra, hogy fel tudjuk venni a Real Madriddal is a versenyt.

Bízunk benne, hogy méltó ellenfelei tudunk lenni a madridiaknak, és a két mérkőzésből igyekszünk továbbjutóként kikerülni

– mondta.

Az idény hajrájában a célkitűzések közül elsőként a bajnokság első négy helyezettje közé kerülést nevezte meg, mivel ez a BL-indulás miatt meghatározója a következő szezonnak.

„Emellett mind a két kupában megvannak az esélyeink. Az FA-kupában egy mérkőzésen dől el a finálé, ott kicsit közelebb vagyunk ahhoz, hogy trófeát szerezzünk. A Bajnokok Ligájában elképesztően komoly a másik három együttes, mindhárom nagy múlttal, komoly játékoskerettel rendelkezi” – vélekedett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik