NB I

Az újonc ismét legyőzte a Diósgyőrt

A 95. percben nyert a Balmazújváros.

OTP Bank Liga, 15. forduló

DVTK – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-2 (1-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1968 néző Játékvezető:
Farkas Á.
DVTK: Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács – Vela, Kocsis, Nono – Ugrai, Szarka (Bacsa, a szünetben), Ioannidisz (Óvári, 72). Vezetőedző: Bódog Tamás
Balmaz: Pogacsics – Rus, Tamás, Póti, Arabuli – Zsiga (Rácz, 60.)(Batarelo, 90.), Sigér, Vajda, Uzoma – Orovecz (Haris, 68.), Majszuradze. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerzők: Karan (32.), illetve Tamás (20.), Arabuli (95.)
Kiállítva: Lipták (93.)

A találkozó első lövése Ugrai nevéhez fűződik, de közeli próbálkozását védeni tudta Pogacsics. Az ellentámadásból majdnem a vendégek szereztek vezetést: Vajda 16 méterről a felső kapufát találta el. Az első negyedóra végén megint az újonc veszélyeztetett, Vajda lövését azonban bravúrral tolta szögletre Antal Botond. A 20. percben érdekes körülmények között szerzett vezetést a Balmaz: egy szabadrúgást Karan próbált kifejelni, ám Tamás László hátáról éppen a hálóba pattant a labda. (0-1)

A 32. percben Dejan Karan javította is hibáját, Ugrai szabadrúgását 12 méterről az alsó sarokba bólintotta, így hamar egyenlített a miskolci csapat. (1-1)

A második félidőben magához ragadta a kezdeményezést a Diósgyőr: de Vela lövéseinél a helyén volt Pogacsics, Lipták veszélyes fejese pedig végül elkerülte a kaput. Az utolsó negyedórában folyamatosan támadott a DVTK, de igazi helyzetig nem jutott el, a túloldalon egy kontrából Rácz lépett ki, de Eperjesitől szorongatva csak fölé tudott lőni. A találkozó végül a 95. percben dőlt el: Lipták kézzel védett Arabuli fejesét, a kiállítás és a jogosan megítélt büntető után Arabuli gurított a bal alsóba, az újonc Balmazújváros a hazai 4-0 után tehát ismét legyőzte a Diósgyőrt. (1-2)

A hajrában kapott ki a Diósgyőr a Balmaztól Fotó: dvtk.eu
Olvasói sztorik