NB I

Törött lábbal megy meccsre a Fradi-legenda, mert visszatérnek a szurkolók

Pontokat fog jelenteni, hogy megváltozik a hangulat – állítja Balog Zoltán.

Csütörtök este jött a bombahír: több mint három év bojkott után a Ferencváros tábora a Debreceni VSC elleni hazai találkozón visszatér a lelátóra. Ezzel szinte biztosan állítható, hogy olyan hangulat lesz a Groupama Arénában, mint eddig még soha. Ebből az alkalomból kifolyólag a Rangadó.hu a Fradi korábbi védőjét, Balog Zoltánt kérdezte meg, mit szól a fanatikusok visszatéréséhez, és számára melyik a legkedvesebb emlék a hangulat szempontjából.

Meglepő?
AZ MLSZ bejelentette, hogy ki az ideiglenes kapitány

– Unokaöcsém hívott fel tegnap este, hogy megegyezés született, bíztam benne, hogy nem csak viccel – kezdte honlapunknak a korábbi közönségkedvenc. – Örömmel töltött el a hír, a mostani játékosok is végre átélhetik azt a hangulatot, amiben nekünk a régebbi szentélyben többször is részünk volt. Nagyon sok volt ez a több mint három év, nem gondoltam volna, hogy eddig fog húzódni ez a bojkott. Abban azonban mindvégig biztos voltam, hogy előbb-utóbb sikerül majd megegyezniük a feleknek, hiszen mégiscsak Magyarország legnépszerűbb klubja vagyunk, amelynek szüksége van a szurkolóik nagyszerű buzdítására. Biztos vagyok benne, hogy pokolian jó hangulat lesz a Debrecen ellen. Sípcsonttörésem volt, már három hónapja gipszben a lábam, de akkorra már leveszik rólam, így mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ott tudjak lenni a tábor visszatérésén.

Balog Zoltán is azon lesz, hogy élőben lássa a remek hangulatot Fotó: ftc.hu

– Az utóbbi években volt néhány olyan necces meccs, ha a tizenkettedik játékos bent lett volna a stadionban, akkor például döntetlen helyett behúzza a három pontot a csapat – magyarázta Balog. – Régebben az ellenfél legtöbbször remegő lábbal érkezett meg az Üllői útra, ez viszont az utóbbi időben megváltozott, nagy önbizalom fedezhető fel rajtuk, talán ez most változni fog, hiszen a Fradi-tábor plusz egy, de akár két főt is jelent. Úgy gondolom, hogy pontokban is meg fog mutatkozni a jelentősen változó hangulat a stadionon belül – folytatta, majd kérdésünkre elárulta, mely fantasztikus hangulatú találkozóra emlékszik vissza legszívesebben Fradi-játékos korából.

– Nehéz a sok jó közül kiemelni egyet, rengeteg olyan hangulat és koreográfia fogadott engem és a csapatot az évek során, amit nagyon sok európai együttes megirigyelt volna. Ami most hirtelen beugrik, az az Újpest elleni 3-0-s hazai sikerünk, ami előtt már tudtuk, hogy „argentin hangulat” fogad majd minket, tehát rengeteg pénztárgépszalag zúdul a pályára oldalról is. Ez meg is történt, miután felálltunk a félpályánál, minden irányból jöttek a fehér szalagok, elképesztő látvány, csodálatos hangulat volt – zárta a Rangadónak adott interjúját Balog Zoltán.

A Debrecen ellen visszatér a tábor Fotó: AFP/Kőhalmi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik