NB I

Bombameglepetés Balmazújvárosban

Az éllovas Videoton nem bírt a sereghajtóval.

OTP Bank Liga, 12. forduló

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Videoton FC 1-1 (1-1)
Balmazújváros, Városi Stadion, 1438 néző. Játékvezető: Erdős
Balmaz: Pogacsics – Habovda (Zsiga, 70.), Tamás L., Rus, Póti, Uzoma – Vajda S., Sigér D., Haris – Arabuli (Maiszuradze, 72.), Andrics (Rácz, 86.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Videoton: Kovácsik – Fiola (Géresi, 65.), Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Varga J. (Szabó B., 80.), Hadzic, Suljic – Henty, Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerzők: Andrics (43.), illetve Scsepovics (11.)

Az előző fordulóban már majdnem sikerült a sereghajtó Balmaz Kamilla Gyógyfürdő számára a bravúr a Ferencváros ellen, ám akkor a hajdúságiak kétgólos előnyről veszítettek. Horváth Ferencék ezúttal sem találták magukat szemben könnyebb ellenféllel, hiszen az éllovas Videoton látogatott a Balmazhoz. A fehérváriak az eltiltott gólvágó, Danko Lazovics és a válogatott középpályás, Pátkai Máté nélkül léptek pályára.

Már a meccs elején nagy lehetőség adódott a Balmaz előtt, Stopira buktatta Andricsot kevéssel a tizenhatos előtt, a szabadrúgást azonban Vajda nagyon elméretezte. A túloldalon viszont rögtön kihasználta első helyzetét a Vidi, Henty a bal oldali alapvonalról pontosan tekert középre, Scsepovics senkitől sem zavartatva a bal alsóba fejelt, 0-1.

Ezt követően tíz perc alatt ismét könnyedén betalálhatott volna a fehérvári gárda, a 14. percben Henty tizenöt méterre szembe a kapuval centikkel tévedett, majd a 24. percben szintén a nigériai légiós távoli bombáját ütötte ki Pogacsics.

Megszólalt a jelölt!
Marco Rossi fontos bejelentést tett a magyar kapitányi poszt kapcsán
A félidő előtt egyenlített a Balmaz Fotó: vidi.hu

A félidőhöz közeledve kezdett magára találni a Balmaz, a 35. percben Andrics szöglete után Arabuli fejelhetett tisztán, de nem talált kaput. A 43. minutumban jött az egyenlítés, az aktívan játszó Andrics Vajdától kapott passzt, majd tíz méterről a bal sarokba lőtt, 1-1.

Fordulást követően a 60. percben Vajda előtt adódott lehetőség, remek csel után azonban tizenöt méterről oda lőtt, ahol Kovácsik állt. A Videoton nem igazán tudta beszorítani a sereghajtót, egyik kapu előtt sem sorjáztak a lehetőségek, annál inkább azonban a kakaskodások, többször is állt a játék kisebb közjátékok miatt.

A 86. percben is Kovácsikot dolgoztatták meg a hazaiak, Zsiga lövésénél kellett észnél lennie a vendég hálóőrnek. Az ötperces ráadásban egyik csapat sem tudott gólt szerezni, így nagy meglepetésre a Balmaz egy pontot elcsípett a Viditől.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik