Magyar foci

Nagy Ádámban még él az andorrai szégyenérzet, de gólokkal nyerne San Marinóban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Biztos a San Marino elleni vasárnapi győzelemben Marco Rossi, a világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Kapcsolódó

Az olasz szakember – akinek tanítványai csütörtökön a lengyelek elleni 3-3-mal kezdtek, majd szerdán Andorrában is pályára lépnek – a szombati online sajtótájékoztatóján elmondta, a miniállam otthonában sorra kerülő összecsapáson is a már többször bevált három belső védős rendszerrel kezd majd, ugyanakkor elképzelhető, hogy a mérkőzés közben kell változtatni a várhatóan mélyen védekező hazaiakkal szemben.

Kapcsolódó

Marco Rossi elmondta, kiváló a kapcsolata Franco Varrellával, San Marino szövetségi kapitányával, akinek 1989-ben a játékosa is volt Bresciában. Hozzátette, a szakembernek minden tudása megvan ahhoz, hogy megnehezítse a magyar csapat dolgát, ugyanakkor az edzőknek a pályán kívül kisebb a ráhatása a játékosok teljesítményére, ő pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy a magyar válogatottat sokkal jobb futballisták alkotják.

Így előnyt élvezek vele szemben, hiszen egy erősebb csapat kispadján ülök, és számítok is rá, hogy a játékosok bizonyítják a fölényüket

– idézte az MTI.

A várható összeállítással kapcsolatban Rossi megjegyezte, a Lipcsébe visszatérő Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes kezd majd. A Ferencváros kapusában maximálisan megbízik, hiszen többször is bizonyított már.

A játékosok közül Nagy Ádám vett részt a sajtótájékoztatón, aki pályára lépett 2017-ben az Andorra otthonában elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával. Mint elmondta, a mai napig él benne az akkori szégyenérzet, azonban véleménye szerint nem a hozzáállással, hanem a mezőnyfölény kihasználatlanságával volt a probléma akkor.

Megjegyezte, a mostani válogatott mindenképpen fejlődni tudott abban, hogy ezeket a mérkőzéseket nem teherként fogja fel, hanem tisztában van a papírformával és az ellenfél maximális tisztelete mellett azért lép pályára, hogy jó játékkal, magabiztosan, gólokkal nyerjen.

Nagy Ádám kijelentette, a vasárnapi összecsapáson is észre kell majd venniük azokat az apró hibákat, amelyeket San Marino védelme elkövet, ezeket kihasználva pedig magabiztos győzelemre számít.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Dibusz Dénes – Botka Endre, Szalai Attila, Willi Orbán, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő – Nagy Ádám, Gazdag Dániel – Kleinheisler László, Varga Kevin – Szalai Ádám.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik