Nemzetközi foci

Szoboszlai az Eb-ről is lemaradhat? Várni kell még a visszatérésre

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Bild úgy tudja, hogy ebben a szezonban már nem lép pályára Szoboszlai Dominik a klubjában. A magyar válogatott játékos a téli átigazolási szezonban váltott a Red Bull-családon belül, Salzburgból Lipcsébe ment 20 millió euróért cserébe, ám a debütálása még várat magára, megsérült a combközelítő izma, így a rehabilitációt végzi.

Az első hírek arról szóltak, február végén térhet vissza, aztán márciust mondott mindenki, de legutóbb a Leipzig vezetőedzője, Julian Naglesmann már úgy nyilatkozott: a csapatorvos szerint még jó ideig nem számíthat a 20 éves játékosra.

Ezek után írta meg pénteken a Bild, hogy a lipcseiek már úgy számolnak, hogy a szezon további részében nem léphet pályára.

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominik még sokáig nem lesz pályán Lipcsében
Julian Nagelsmann egy mondattal zúzta porrá a magyar futballszurkolók álmait.

A lap értesülései szerint Helge Riepenhof, a klub vezető orvosa szerint újra fel kell majd építeni Szoboszlait a nyáron, ami azt is jelentheti, hogy

a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságról is lemaradhat.

Csütörtökön egyébként a Lipcse és a magyar játékos is posztolt a közösségi felületeken, ahogy az edzéseket végzi, a labdarúgó azt írta: aki elveszti a türelmét, a csatát is elveszíti.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szoboszlai Dominik (@szoboszlaidominik) által megosztott bejegyzés

A játékost képviselő EM Sport Consulting is megszólalt, alighanem a Bild cikke kapcsán. Azt írták, megfelelő ütemben halad a játékos kezelése, de a sérülése helye és jellege miatt fokozott türelemre van szükség. Jelen állás szerint május közepén végezhet már teljes értékű munkát, így szerintük már az Eb-re is készülhet majd.

A középpályás legutóbb december 20-án, még a Salzburg együttesében lépett pályára, akkor a Wolfsberger AC elleni 3-2-re elveszített hazai bajnokin 81 percet játszott, az őszi idényben osztrák csapatában 22 mérkőzésen kapott lehetőséget. A Bundesligából még kilenc forduló van hátra, május 22-én ér véget a sorozat, amelyben a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató Leipzig a bajnoki címért csatázik. Az  Eb-n a társrendező magyarok a címvédő Portugália ellen kezdik meg szerelésüket június 15-én, négy nappal később a világbajnok franciákkal találkoznak szintén a Puskás Arénában, majd 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is rendre beszél Szoboszlairól, a márciusi vb-selejtezők előtt is azt mondta, nehéz őt pótolni, de a csapat készen áll rá. Ősszel a salzburgiak nem engedték haza ugyanis a játékost, akkor Kalmár Zsolt pótolta – azonban Szoboszlai Dominik volt, aki az Izland elleni pótselejtezőn szerzett góljával kirúgta Magyarországot az Eb-re.

Kapcsolódó
Rossi: Szoboszlait nehéz pótolni, de a csapat képes rá
A magyar válogatott szövetségi kapitánya örül annak, hogy Paulo Sousa irányítja a lengyeleket.
Olvasói sztorik