Nemzetközi foci

Újabb műtét és kihagyott mérkőzések várhatnak Willi Orbánra

Jan Woitas/picture alliance via Getty Images
Jan Woitas/picture alliance via Getty Images

Az RB Leipzig 2-0-ra legyőzte szerda este a Wolfsburg együttesét, ezzel bejutott a Német Kupa elődöntőjébe.

Kapcsolódó
Gulácsiék már elődöntősök a Német Kupában
A Holstein Kiel 1941 után jutott be ismét a legjobb négy közé.

A kupameccs félidejében Julian Nagelsmann lecserélte a védelemből Willi Orbánt és az akkor meglepőnek számító döntését később azzal magyarázta, hogy a magyar válogatott hátvéd megsérült.

Úgy néz ki, mintha el lenne törve. Már két perc után jelezte, hogy problémái vannak

– idézte a Kicker Nagelsmannt.

A német lap szerint már a második percben megsérülhetett Orbán és az sem kizárt, hogy meg kell műteni. Ha így történik, minden bizonnyal kihagyja majd a Freiburg elleni bajnokit és a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt. A magyar válogatott március 25-én Lengyelországgal játszik világbajnoki selejtezőt, egy műtét erről a meccsről is kiszoríthatja a csapat kulcsemberét.

Kapcsolódó
Marco Rossi megerősítette, Szoboszlai nélkül kezdjük a vb-selejtezőt
Március 25-én kezdődik a sorozat a lengyelek ellen, Robert Lewandowski megállítása majdhogynem lehetetlen feladat a kapitány szerint.
Olvasói sztorik