Nemzetközi foci

Meghalt Zlatko Kranjcar, a horvát válogatott korábbi kapitánya

PHILIPPE DESMAZES / AFP
PHILIPPE DESMAZES / AFP

Hatvannégy éves korában elhunyt Zlatko Kranjcar, volt jugoszláv és horvát válogatott labdarúgó, későbbi szövetségi kapitány.

A nemzetközileg is ismert szakember haláláról a Hina állami hírügynökség számolt be, amely közölte: Kranjcar rövid, de súlyos betegségben szenvedett. Később a horvát szövetség is megerősítette az edző halálát.

Játékosként Kranjcar 1977 és 1983 között 11-szer lépett pályára a jugoszláv válogatottban, illetve két alkalommal a horvát nemzeti együttesben is szerepelhetett pályafutása végéhez közeledve.

A horvát válogatott újkori történetének első nemzetközi mérkőzésén, 1990. október 17-én az Egyesült Államok ellen ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Edzőként több horvát és osztrák klub mellett dolgozott Ázsiában is, illetve rövid ideig irányította a dunaszerdahelyi DAC együttesét. Hazájában háromszor, Iránban egyszer lett bajnok csapataival, a horvátoknál a Dinamo Zagreb mellett az NK Zagreb gárdájával is aranyérmet szerzett.

A horvát válogatottat kijuttatta a 2006-os világbajnokságra. A nemzeti együttesben nála mutatkozott be fia, a Robert Prosinecki utódjának tartott Nico, aki végül pályafutása során 81-szer szerepelt a válogatottban.

Zlatko Kranjcar 2010 februárjától másfél éven át a montenegrói nemzeti együttes kispadján ült, legutóbb az U23-as iráni korosztályos csapatot irányíthatta, szerződése 2020-ban járt le.

Olvasói sztorik