A címvédő Bp. Honvéd és az Újpest FC összecsapásán két veretlen csapat találkozik egymással az élvonal ötödik fordulójában.
A Videotonnal holtversenyben éllovas kispestiek eddig háromszor játszhattak a Bozsik Stadionban, de csak egyszer tartották otthon a három pontot, a Diósgyőr és a Balmazújváros is 2-2-vel távozott. Egyelőre a mostani ellenfelüknek, a lila-fehéreknek is ez az ismétlődő eredményük, mivel a Paks, a Ferencváros és a Videoton ellen is négygólos döntetlennel zártak.
Az ugyancsak veretlen Videoton a Partizan Beograd elleni Európa Liga-selejtező előtt a még nyeretlen Debrecent látja vendégül: a két csapat közös történetének eddigi 71 mérkőzésén összességében a hajdúságiak állnak jobban (30 győzelem/14 döntetlen/27 vereség), azonban a legutóbbi öt találkozót a fehérváriak nyerték, és most is ők az esélyesek.
A kupagyőztes, ugyancsak veretlen, de egy győzelem mellett három döntetlennel álló Ferencváros ezúttal a Paksot fogadja a Groupama Arénában, a Vasas a Mezőkövesd ellen lép pályára, a sereghajtó Puskás Akadémia pedig Debrecenbe utazik, a Diósgyőr ideiglenes otthonába.
OTP Bank Liga, 5. forduló, szombat:
Budapest Honvéd‒Újpest FC 18 óra, játékvezető: Farkas Á. (TV: M4)
Vasas FC‒Mezőkövesd Zsóry FC, Szusza Ferenc Stadion 18 óra, játékvezető: Berke
Ferencváros‒Paksi FC 18 óra, játékvezető: Erdős
Diósgyőri VTK‒Puskás Akadémia, Debrecen 18 óra, játékvezető: Iványi
Szombathelyi Haladás‒Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Sopron 18 óra, játékvezető: Szabó Zs.
Videoton FC‒Debreceni VSC, Felcsút 20.30, játékvezető: Kassai (TV:M4)