NB I

Bede: Eljött a generációváltás ideje, új emberek kellenek Puhl és Vágner helyett

Idő kérdése volt, hogy mikor történik egy ilyen tragédia. A korábbi spori szerint vérfrissítés kell a játékvezetői bizottság élén.

– Itt az idő a vérfrissítésre, olyan embereket kell a játékvezetői bizottság élére tenni, akik nem a régi korban szocializálódtak, mint Puhl Sándor és Vágner László, akik már lassan húsz éve töltenek be felváltva vezetői szerepet. Eljött a generációváltás ideje – nyilatkozta a Rangadónak Bede Ferenc korábbi FIFA-játékvezető.

Hogyan jutottunk el a beszélgetésben idáig?

Mint ismert, hatalmas visszhangot váltott ki a múlt pénteki tragédia, amikor a Borsod megyei játékvezetők fizikai tesztjén az 54 éves K. Lajos elhunyt, miután extrém melegben kellett futnia 11 óra után. Bede Ferenc azt mondja, az említett két vezetőnél az elmúlt húsz évben – mivel folyamatosan ők irányítják felváltva Magyarországon a játékvezetést – mindig is teljesen természetes volt, hogy a legnagyobb melegben is le kell futni a fizikai tesztet, akár hőségriadóban is.

Tesztelésen hunyt el egy játékvezető Borsodban Fotó: Getty Images

– Természetesen többször is felvetődött, hogy ez nem helyes, de az általános szlogen mindig az volt: a meccsen is ilyen meleg van. Sajnos ez a szemlélet uralkodott folyamatosan náluk, ezen nem tudtak változtatni, pedig vannak más prioritások is, mint például az élettani szempontok. Habár annak idején Puhl Sándor is mindig reggel ötkor szeretett futni, amikor aktív játékvezető volt – zárójelben jegyzem meg. A mérkőzésen, ha extrém időjárás van, akkor ott jobban be tudja osztani a játékvezető az energiáját, valamint a játékosokat is megterheli a nagy meleg, így a játék irama is lassabb. A megyei játékvezetőknél pedig sokkal veszélyesebb ilyen körülmények között futni, mint az NB I-eseknél, hiszen ők nem olyan felkészültek fizikailag, és idősebbek is találhatók közöttük. Idő kérdése volt, hogy mikor történik ilyen tragédia, hiszen korábban is nagyon sokszor estek össze játékvezetők teszteken, csak haláleset nem történt, ezért ez nem került reflektorfénybe – folytatta a Rangadónak adott nyilatkozatát a korábbi NB I-es játékvezető.

Lehetőségként hangsúlyozták, hogy póttesztre is lett volna lehetősége annak, aki jelzi, hogy rosszul van, és inkább nem vállalja a futást, Bede szerint ez azonban nem olyan egyszerű.

Puhl is korán szeretett tesztelni, amikot aktív volt Fotó: Getty Images

– Ez azért ennél bonyolultabb és diktatórikusabb rendszer. A kollégák célja az, hogy közreműködjenek és pénzt keressenek, a póttesztre pedig minimum egy hónapot várni kellett volna, ezért nyilvánvalóan inkább mindenki megszakad, hogy időben elvégezze a fizikai felmérést. Ne gondoljuk álszerénységből, hogy mindenkit csak a sport szeretete vezérel. Ki az az ember, aki szereti, ha őt szidják megye hármas körülmények között? Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy pénzkereseti lehetőséget látnak ebben a játékvezetők alacsonyabb szinten is – válaszolta a 2010-ben visszavonuló korábbi bíró.

– Hallom, már egyetemen is oktatják a játékvezetést, de azért még hőségriadóban futtatnak embereket – márpedig ehhez nem kell diploma, hogy rájöjjenek, ez nem normális – folytatja Bede. – Biztos vagyok benne, hogy a sajnálatos esemény után bevezetnek olyan intézkedést, hogy hőségriadóban nem lehet fizikai felmérést végezni. Ezzel csak az a baj, hogy mindig utólag találunk ki valamit, ez megelőzhető lett volna korábban. Ezt azonban a legfelsőbb vezetés nem ismerte fel eddig, és mivel kézi vezérlés folyik fentről, minden megyében ezeket a módszereket alkalmazták.

A jelenleg a Digisport játékvezetői szakkommentátoraként is tevékenykedő szakember azt is elmondta, hogyan lehetne változtatni a tesztek lebonyolításán.

– Azt gondolom, hogy amatőr szinten tavasszal és ősszel kellene tartani a fizikai teszteket, nyáron ezt nem kellene erőltetni a megyéken. Ha elkezdődik a bajnokság őszi szezonja, akkor eleinte elég lenne érvényes sportorvosi igazolást felmutatniuk a játékvezetőknek, majd pedig néhány héttel később, amikor már nincs kánikula, akkor kellene lefutni a fizikai tesztet. Az a néhány eltelt forduló nem oszt nem szoroz, ha valakinek ezután nem sikerül a fizikai, akkor utána nem kap meccset – ez csak technikai kérdés.

Bede hozzátette, az elmúlt húsz évben a játékvezetés központi irányítása szabta meg az irányvonalakat a szakmai és fizikai felkészülés terén is.

– Itt mindent központosítva, felülről mondanak meg, mint a diktatúrában. Puhl és Vágner irányításával működik már elég régóta a játékveztői bizottság, valamint a megyéknél található elnöki székekbe is a hozzájuk közel álló emberek kerültek, így Borsodban is ez a helyzet. Mindig az első számú vezető szakmai instrukciója határozta meg az egész ország játékvezetőinek működését. Meggyőződésem, hogy Puhl Sándor hatalmát évek óta Berzi Sándor, az MLSZ elnökségi tagja tartja életben – zárta a Rangadónak adott interjúját Bede.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik