NB I

Ezt várja a Vidi csékája a Partizan elleni párharctól

Juhász Roland értékelte a délutáni Európa Liga-sorsolást.

A Rangadó is beszámolt már arról, hogy a Videoton a Partizan Beograddal csap össze az Európa Liga csoportkörbe jutásért. A fehérváriak hivatalos honlapján a csapat kapitánya, Juhász Roland mondta el várakozásait a párharccal kapcsolatban.

– Úgy gondolom, annak tudatában, hogy mely hat csapat lehetett volna az ellenfelünk a rájátszásban, nem alakult rosszul a sorsolás a mi szempontunkból. Félreértés ne essék, itt a rájátszásban nincs már könnyű ellenfél, főleg a nem kiemelt együttesek számára. Az, hogy az első mérkőzést – a tervek szerint – Belgrádban játsszuk, úgy gondolom, ugyancsak nekünk kedvezhet, én legalábbis jobban szeretem ezt a felállást. Kifejezetten jó emlékeim vannak a Partizan stadionjáról, 2010-ben ugyanis a BL-rájátszásban 2-2-es döntetlent játszottunk ott az Anderlechttel, és a belga csapat második gólját én szereztem. Végül a szerbek jutottak a csoportkörbe, a visszavágón ugyanis ismét 2-2 lett a végeredmény, a büntetőpárbajt azonban elveszítettük.

Juhász szerint lehetett volna rosszabb Fotó: vidi.hu

címlapfotó és belső fotó: vidi.hu

– Tavaly novemberben játszottunk ugyan egy edzőmeccset a Partizan ellen Felcsúton, amit meg is nyertünk 1-0-ra, de abból a meccsből semmilyen következtetést nem lehet levonni, hiszen nem lehet egy barátságos edzőmeccset összehasonlítani egy ekkora téttel bíró párharccal. Ugyanakkor, ha mindkét mérkőzésen olyan jól futballozunk, mint csütörtök este a Bordeaux ellen, akkor kiharcolhatjuk a továbbjutást – nyilatkozta a vidi.hu-nak közvetlenül a sorsolás után Juhász Roland.

Olvasói sztorik