NB I

Utánpótlás-válogatott alapemberrel bővült a Paks kerete – hivatalos

Védőt igazolt Csertői Aurél.

Az NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos honlapján jelentette be Berdó Máté leigazolását.

Több klub is versenyzett az U19-es válogatott alapemberéért, aki tavaly a korosztályos válogatottban (1999-es korosztály) a mérkőzések 87%-án kezdő emberként lépett pályára, és a legtöbb játékpercet töltötte a pályán, tehát túlzás nélkül nevezhető alapembernek – írja a paksifc.hu.

A fiatal tehetség több poszton is bevethető a védelemben, leginkább belső védőként játszott eddig. Általános vélekedés szerint ez a pozíció sokszor komoly rutint kíván, de szakmai stábunk az utóbbi időszakban előszeretettel ad lehetőséget fiatal játékosoknak ezen a poszton is.

Berdó aláírt Pakson Fotó: paksifc.hu

– Nagy öröm számomra, hogy ilyen fiatalon egy NB I-es klub játékosa lehettem, profi szerződéssel – mondta boldogan Berdó Máté, az aláírást követően. – A közösség, a szakmai stáb, a csapat játékstílusa, és a klub filozófiája volt az, amiért a Paksi FC-t választottam. Mindenki számára egyértelmű, hogy Pakson nem csak mondják azt, hogy magyar fiatalokra építenek, hanem így is tesznek. Csak magyar játékosok alkotják a keretet, és belső védő poszton 96-os és 97-es születésű játékosok játszanak folyamatosan, ami mutatja, hogy járható az út, amire most lépek. Úgy gondolom, hogy itt együtt van minden feltétel ahhoz, hogy csak a futballra koncentrálhassak, és tovább tudjak fejlődni. Tisztában vagyok azzal, hogy remek játékosok vannak a keretben és hosszú kitartó munkára lesz szükségem ahhoz, hogy bemutatkozhassak az NB I-ben, de egyértelműen ez a célom, mától ezért dolgozom minden edzésen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik