NB I

Thomas Doll: Fontos, hogy nem álltunk le

A Fradi edzője tegnap még azt sem tudta, milyen összeállításban fut ki a pályára csapata.

Edzői értékelések az élvonal harmadik fordulójának vasárnapi játéknapjáról.

Ferencváros‒Mezőkövesd 5-0

Thomas Doll, FTC: ‒ Nagyon jó meccset játszottunk, nagy kedvvel fociztunk, frissebbek is voltunk, dicséretet érdemelnek a játékosaink, hiszen tegnap még nem tudtam, hogyan futunk ki a pályára. Az orvosi stábnak is köszönöm az elvégzett munkát! Szép gólokat lőttünk, Amadou Moutari ma kirobbanó formában játszott, öröm volt nézni. Mindig akar, fiatal, bátornak kell lennie, hogy befejezze az akciókat, az ilyen dinamikus játékosoknak nem csak passzolnia kell, hanem félmagasan lőnie is, ma ez is sikerült neki, nagyon tanulékony játékos. Fontos volt, hogy kettő-nulla után nem álltunk le és nem hoztuk vissza az ellenfelet a meccsbe. Ezután is keményen dolgoznunk, mindenkit fel kell hozni erőnlétben. Az egyetlen gond Gera Zoli sérülése, reméljük nem lesz nagyobb baj, de nagyon fiatal, gyorsan fel fog épülni.

Radványi Miklós, Mezőkövesd: ‒ Nehéz bármit mondani, tíz perc után összedőlt a játékunk, három buta gólt kaptunk, nem tudtunk kontrázni. Vannak ilyen meccsek, inkább egyszer öt-null, mint ötször egy-null. Készültünk a játékosokból, Amadou Moutari bóják között szlalomozott, nagyon megkönnyítettük a Fradi dolgát.

(forrás: ulloi129.hu)


Vasas FC – Puskás Akadémia FC 2-0

Michael Oenning, Vasas: ‒ Örülök, hogy ebben a stadionban is tudunk jól játszani és győzni. Az első félidőben azt csináltuk, amit vártam, sikerült a vezetést is megszereznünk. A második félidőben volt egy gyengébb 15-20 percünk. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés, örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. A középpályán kicsit szorosabb letámadást hajtunk végre, mint korábban, ez látszódott már legutóbb is és most is. Szeretnénk a tabella első feléhez tartozni, ezért is volt fontos ez a három pont.

(forrás: vasasfc.hu)


Videoton FC – Újpest FC 2-2

Marko Nikolics, Videoton: ‒ Nagyon érdekes mérkőzést láthattak a nézők. Gratulálok a játékosoknak a hozzáállásukért, az utolsó másodpercig küzdöttek, mindent megtettek, amit ilyen helyzetben lehet. Ez a helyzet pedig nem könnyű – ahogy láthatták csak kettőt cseréltem ma, mert a többi játékos védő volt a padon. Aki lehetőséget kapott, minden egyes labdáért megharcolt, így megérdemeltük a döntetlent. Nagyon buta gólt kaptunk a meccs elején, nem értem a balhátvédünk miért ment a jobboldalra egy bedobás miatt. Ezt követően nagyon sok lehetőségünk volt egy szervezett védelem ellen, de ennél korábban kell betalálni, és több gólt szereznünk ennyi gólhelyzetből. Kevés játékost tudtunk használni, akik játszanak, három naponta játszanak és utaznak hosszú ideje, de még egyszer hangsúlyozom, aki ma pályára lépett, mindent kiadott magából, amit csak tudott. Danko Lazovics, Juhász Roland azért már nem számítanak fiatal játékosnak, nekik sem könnyű ebben a nyári időjárásban kétnaponta pályára lépni. Dankót ezért is cseréltem le – valamit változtatni akartam, nem szerettem volna, hogy megkapja a második sárgáját, és úgy gondoltam, legalább ezzel is nyer húsz perc pihenést. Hétfőre szabadnapot kapott a keret, azt hiszem először, amióta együtt dolgozunk. Jön a Bordeaux elleni visszavágó, aztán a Mezőkövesd elleni mérkőzés, hiszek benne, hogy ez a mai találkozó remek inspiráció lesz mindenki számára a keretben. Pátkai Máté és Varga József talán rendben lesz csütörtökre – ez nem száz százalék, de bízom benne. Hat-hét nap múlva Kovács István is csatlakozhat hozzánk, kedden már Géresi Krisztián is edzhet, Fiola Attila már a csapattal készül, így valamelyest javul a helyzetünk. Ezekiel Henty ma kezdőként kapott szerepet, nem terveztük, hogy kilencven percet játszik, ennyire még nem áll készen, de azt hiszem, mutatott már most is pár minőségi dolgot.

(forrás: vidi.hu)

Nebojsa Vignjevics, Újpest: ‒ Újabb győzelmet engedtünk ki a kezeink közül. Remekül építettük fel a játékunkat, majd kétgólos vezetést szereztünk, aztán az utolsó tíz percben mindezt leromboltuk a koncentráció hiánya miatt. Sajnos ez az utolsó perces koncentrációs probléma nem most fordult elő először, a múltheti Ferencváros elleni derbi után hasonlóan vesztettük el a plusz két pontot. A mérkőzés jelentős részében jól játszott a csapat, ezért gratulálok nekik, azonban az utolsó percekben nem engedhetünk meg magunknak ilyen hibákat a továbbiakban.

(forrás: ujpestfc.hu)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik