Meg akarnak mérgezni minket!
– sikoltozta Fjodor Cserenkov, és nem volt hajlandó megenni a levest, amelyet felszolgáltak neki a tbiliszi konyhán.
1984. március 21-e volt, a Szpartak Moszkva labdarúgócsapata az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágójára készült, a mérkőzést az orosz fővárosban uralkodó rendkívüli hideg miatt Tbilisziben rendezték.
A Szpartak nagy formában volt, a finn HJK, az angol Aston Villa, majd a holland Sparta Rotterdam búcsúztatásával jutott el a legjobb nyolc közé, és ugyan Brüsszelben 4-2-re kikapott a Paul Van Himst irányította Anderlechttől, volt esélye a visszavágón.
A csapat egyik legjobbja az akkor 24 éves Cserenkov volt, aki addig három gólnál járt, például az ő két góljának köszönhetően sikerült Birminghamben kivívni a Villa elleni továbbjutást (a második, továbbjutást érő találatot a 89. percben szerezte).
Cserenkov teljesítménye annyira lenyűgözte az angolokat, hogy megpróbálták szerződtetni, bár tisztában voltak azzal, hogy szovjet játékost sohasem fognak elengedni a hanyatló Nyugatra.
A futballista 1983-ban szenzációs évet zárt, a Szpartakkal bajnoki ezüstöt nyert, a válogatottban szárnyalt (a portugáloknak két gólt is vágott egy 5-0-s győzelemmel véget ért Eb-selejtezőn), és Szovjetunióban az Év játékosának választották.
A sikerei révén azonban folyamatos nyomás alá került, amelyet lelkileg nem viselt el.
Valószínűleg túl nagy volt a pszichológiai teher
– mesélte Szergej Rogyionov, a Spartak egykori csatára, és Cserenkov legközelebbi barátja a BBC-nek.
Depressziós volt, hallucinációk gyötörték
Akik szemtanúi voltak a félelmetes kitörésnek Tbilisziben, nem akartak róla beszélni soha. Állítólag Cserenkovon annyira eluralkodott a pánik, hogy hallucinációi voltak, folyamatosan veszélyt látott, és megpróbált kiugrani a szálloda ablakán.
Konsztantyin Beszkov edző tudta, hogy így nem játszhat az Anderlecht ellen, Cserenkov viszont beszorult a képzelt világába, semmit nem érzékelt a saját viselkedéséből, és úgy érezte, a klub eldobta, lemondott róla.
A mérkőzést végül a Szpartak csak 1-0-ra nyerte meg, így kiesett, az Anderlecht pedig egészen a döntőig jutott, ahol végül tizenegyesekkel maradt alul a Tottenhammel szemben.
Cserenkov egészsége mindenkit aggasztott, miután visszatért Moszkvába, azonnal kórházba szállították, és csak júniusban tért vissza a pályára. Hogy mitől szenvedett, azt senki sem tudta biztosan. Csak azt, hogy a rémképek olykor rátörtek, így karrierje hátralévő részében többször is orvosi ellátásra szorult.
A betegség ráadásul a páratlan években (1983, 1987, 1989) erősödött fel, így hiába tartották minden idők talán legnagyobb szovjet futballtehetségének, egyetlen világ- és Európa-bajnokságra sem jutott el.
„Fjodor depresszióját sohasem értettük meg teljesen. Úgy voltunk vele, a zseniket nem lehet diagnosztizálni. Csak találgatni tudtunk” – mondta Rogyionov, aki szerint a géniusz jelzőt mindenki indokoltnak tartotta, aki valaha látta futballozni.
Rendkívül intelligens futballistaként a játéka tiszta művészet volt, minden mozdulatával megkönnyítette csapattársai és pokollá tette az ellenfelei életét
– nyilatkozta róla az Eb-ezüstérmes, olimpiai bronzérmes védőtárs, Vagiz Nazirovics Higyijatullin.
Lobanovszkij nem vállalt kockázatot
Szerénységére jellemző, hogy nem értette, miért kántálja a nevét a közönség, és miért olyan népszerű. Nem szerette a fotókat, nem adott autogramot, ugyanakkor, ha bárki megállította az utcán, kedélyesen elbeszélgetett.
Rogyionov szerint a visszahúzódó szerénység és a törékenység látszata mögött az is meghúzódhatott, hogy betegségét a gyengeség jelének tekintette.
„Képzeljék el, milyen nehéz lehet egy válságos kórházi időszak után visszatérni a futballpályára, és ott a legmagasabb szinten teljesíteni! Ez pszichésen és fizikálisan is hihetetlenül megterhelő, ő azonban újra és újra megtette, és remekül játszott.”
Hogy miért hagyták ki a nagy világversenyekről? Minden bizonnyal a vezetők kockázatosnak ítélték meg a beválogatását.
Miután 1984-ben felépült az első nagy összeomlásából, nagyon készült az 1986-os világbajnokságra. Aztán egy mexikói téli edzőtábor során ismét megbetegedett, majd az Eduard Malofejev helyére kerülő Valerij Lobanovszkij már nem benne látta a fantáziát, ő saját klubjára, a Dinamo Kijevre akarta építeni a válogatottat.
Rogyionov úgy véli, hogy az állapota is szerepet játszott a mellőzésében.
Cserenkov azonban továbbra is topformában futballozott, 1987-ben, majd 1989-ben is bajnok lett a Szpartakkal, utóbbi évben ismét az Év játékosának választották. 30 évesen az olaszországi világbajnokság volt az utolsó esélye egy komoly világversenyre, de Lobanovszkij ismét úgy döntött, hogy kihagyja.
Az orosz futball Törőcsik Andrása
A középpályás ekkor döntött úgy, hogy szerencsét próbál külföldön – de csak úgy, ha Rogyionovval egy klubba kerül. Végül a francia másodosztályú Red Star Saint-Ouen vállalta, hogy szerződtetni kettejüket. A nagy szovjet tehetség egy apró párizsi klubhoz csatlakozott, amely nem az ő szintje volt. A kiújuló pszichés problémák olykor elviselhetetlenné váltak, és idő előtt visszatért hazájába.
1994-ben vonult vissza, a Nemzeti Sport akkor cikkében úgy írt róla, mint az orosz futball Törőcsik Andrásáról.
A 2000-es évek elején kétszer is öngyilkosságot követett el, orvosai szerint a depresszióját a pályafutása során elszenvedett fejsérülések okozták. Próbálkozott edzősködéssel, kevés sikerrel.
A szovjet válogatottban 34 meccsen 12 gólt szerzett labdarúgó temetésén 15 ezren vettek részt.
