Nemzetközi foci

Ilyen mélyponton talán még sohasem volt a Chelsea csatára

DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP
DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Nagyon sok kritika éri a Chelsea tavaly nyáron szerződtetett két német játékosát, Kai Havertzet és Timo Wernert, akik pályafutásuk leggyengébb időszakát élik.

Kapcsolódó
Bruno Fernandes mesteri szabadrúgással mélyítette el a Liverpool krízisét
Megkaptuk a kupában azt a Manchester United-Liverpool meccset, amire már a bajnokságban is vágytunk.

A Bayern Leverkusentől 71 millió euróért vásárolt Havertz rendszerint csereként száll be a meccsekbe, eddig mindössze egy gólt szerzett – ilyenre még a Bundesligában sem akadt példa, ahol a 2016-2017-es bemutatkozó idényében is eljutott négy találatig.

Timo Werner négy találatnál jár, ilyen keveset a bemutatkozó idényében, hét éve szerzett legutóbb a Stuttgart színeiben.

A 35-szörös német válogatott csatár a legutóbbi 16 mérkőzésén egyszer volt eredményes, a vasárnapi, Luton Town elleni FA-kupa mérkőzésen pedig mindössze egyszer találta el a kaput, amikor a 86. percben büntetőt rontott.

Szerencséjére Tammy Abraham bombaformában volt és mesterhármasával 3-1-re nyertek a londoniak.

Egyértelmű, hogy nem jönnek a góljai, de vannak olyan időszakok az ember karrierjében, amikor egyszerűen semmi sem jön össze. Talán ennek a csúcspontja volt ez a mostani kihagyott büntető.

Nagyon el volt keseredve, de azt mondtam neki, hogy fel a fejjel, mert a gólt leszámítva mindent megtett, végig fenyegetést jelentett az ellenfélre. Az a dolgunk, hogy támogassuk őt” – nyilatkozta edzője, Frank Lampard.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik