Magyar foci

Uzuni megmentette a Fradit az újabb kínos vereségtől

Hiába támadta végig a mérkőzést, és birtokolta többet a labdát a Ferencváros, végül csak 1-1-es döntetlent ért el a Puskás Akadémia vendégeként az NB I 17. fordulójában.

Ugyan a Fradi kezdett veszélyesebben, és jutott el Tokmac révén kapufáig, az első félidő hajráját megnyomták a felcsútiak. A 38. percben Mance került helyzetbe, de 10 méterről leadott lövését Dibusz lábbal védte.

A 43. percben már ő sem segíthetett, Kiss Tamás balról adott középre, Slagveer pedig nem hibázott (1-0).

Szünet után nagyon nyomott a Fradi, mégis a hazaiaknak volt komoly lehetőségük, Kiss üres kapus próbálkozását Blazic blokkolta. Válaszul Tolmac is ziccert rontott.

A címvédő mezőnyfölénye csak egy pontrúgás végén érett góllá: a 81. percben Uzuni szép góllal egyenlített (1-1).

A Fradi a szerdai, Diósgyőr elleni hazai vereség után a második tavaszi mérkőzésen is nyeretlen maradt.

NB I, 17. forduló

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 1-1 (1-0)
gól: Slagveer (43.) , illetve Uzuni 81.)

 

vasárnap játsszák:
Budafoki MTE – MTK Budapest 13.30
Paksi FC – Diósgyőri VTK 15.45
Budapest Honvéd – ZTE FC 18.00

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 16 12 3 1 32-9 39 pont
2. MOL Fehérvár FC 16 9 5 2 40-17 32
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24-21 25
4. Puskás Akadémia FC 17 7 3 7 21-25 24
5. Kisvárda Master Good 16 6 6 4 17-18 24
6. Paksi FC 16 6 3 7 29-30 21
7. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 3 8 16-22 21
8. ZTE FC 16 6 2 8 28-28 20
9. Újpest FC 17 5 4 8 20-37 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24-23 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17-26 15
12. Diósgyőri VTK 16 4 1 11 19-31 13

Olvasói sztorik