NB I

A Mezőkövesd bejelentette legújabb erősítését

A hétvégén a Kisvárda, ezúttal pedig a Mezőkövesd Zsóry FC is megerősítette a Rangadó.hu korábbi információját, azaz Cseri Tamás a borsodi együttesnél folytatja pályafutását. A 29 éves focista három évre írt alá Radványi Miklós csapatához.

Cseri a Győrben, az ETO csapatában nevelkedett majd ifistaként megfordult a Gyirmótban és a Ferencvárosban is. Az NB II-ben a Mosonmagyaróvár színeiben mutatkozott be 2007-ben. A középpálya szélén illetve közepén is bevethető labdarúgó a mosonmagyaróvári egy év után megfordult az ETO, a PMFC, a BKV Előre, a Gyirmót és a Kisvárda csapatánál is – írja a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos honlapja.

Olvasói sztorik