NB I

Ugrai duplájával darálta be a DVTK a szlovákokat

Makrai passzait váltotta gólokra a diósgyőriek támadója.

Felkészülési mérkőzés

Diósgyőri VTK – FK Lokomotíva Kosice (szlovák) 2-0 (0-0)
DVTK Edzőközpont, játékvezető: Kátai.
DVTK: Antal – Nagy T., Karan, Tamás, Forgács – Vela, Tóth B., Nono, Óvári – Fülöp, Bacsa. Csereként pályára lépett: Eperjesi, Lipták, Oláh, Ugrai, Busai, Kitl M., Ternován, Makrai, Szarka, Bárdos. Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerző: Ugrai (68., 81.)

Harmadik nyári felkészülési mérkőzését játszotta kedd délután a Diósgyőri VTK, amely ezúttal a szlovák másodosztályú Lokomotíva Kosicét fogadta.

Már a hatodik percben vezetést szerezhetett volna a szlovák csapat, Gáll egyedül vihette a labdát Antalra, ám a magyar kapus bravúrral védett. Ezt követően hazai oldalon Vela játszott a legaktívabban: lövőhelyzetbe hozta Fülöpöt és Forgácsot, valamint jómaga is próbálkozott, de kapáslövése mellé szállt. Az első félidőben még Tamás fejelése okozott veszélyt a kapu előtt, ám a diósgyőri védő helyzetét ujjheggyel védte a kapus.

A kassaiak teljes sorcserét hajtottak végre, míg Bódog Tamás nyolc helyen változtatott a szünetben. Ugrai a jelek szerint jól bemelegíthetett a szünetben, hiszen két perccel a fordulás után már a kapufát találta el szabadrúgásból – nem volt szerencséje. A kassaiak nem jelentettek veszélyt a DVTK kapujára, de a hazaiak sem hoztak szívbajt a vendég hálóőrre. Míg nem a 68. percben megtört a csend, Makrai két védő között lőtte el a labdát, amire középen érkezett Ugrai és a jobb alsóba lőtt, 1-0. A második és egyben utolsó gólnál is ugyanígy osztotta el a szerepeket a két játékos,
Makrai beadására érkezett középen Ugrai, aki újfent a hálóba lőtt a 81. percben – kialakítva ezzel a végeredményt.

Olvasói sztorik