NB I

A Puskás új igazolása a világ végére is követné Pintér Attilát

A kameruni szerint a dobogóért fog harcolni a csapat, de egyszer bajnok akar lenni a felcsútiakkal.

Győr és Mezőkövesd után a Puskás Akadémiánál is együtt dolgozhat Pintér Attila vezetőedzővel Patrick Mevoungou. A kameruni középpályás érkezését az előző hónapban jelentette be az NB I-be feljutó Puskás Akadémia FC, amely hivatalos honlapja készített interjút a légióssal.

– Ha azt mondja, menjek vele, a világ végére is követem – nyilatkozta Pintérről Mevoungou. – Látja, hogy igazi profi vagyok. Egy profinak fegyelmezettnek kell lennie, az a legfontosabb. Ezért tudunk régóta együtt dolgozni. Vele jobban érzem magam, nyugodtabban dolgozhatok, megmutathatom, mit tudok, mellette tudok fejlődni. Nagyon jól ismerem, ezért problémamentesen tudunk együtt dolgozni, mindig az adott kihívásnak megfelelően – folytatta a 31 éves játékos, majd az új csapatában szerzett első benyomásairól is beszélt.

– Úgy gondolom, azért építjük a csapatot, hogy egyszer bajnokok lehessünk. Jó csapatunk van, megértjük egymást, idővel olyanok lehetünk, mint egy nagy család. Még folyik az építkezés, két-három hetünk van a rajtig, de idővel barátokká, csapattá fogunk válni. A többiekhez hasonlóan azért jöttem a klubhoz, hogy a Puskás az egyik legjobb csapat legyen és a dobogóért játszhasson a bajnokságban. A jelenlegi vezetőedzőnkkel bebizonyíthatjuk, hogy megvalósíthatók a terveink és bekerülhetünk a legjobb három közé.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik