NB I

Megküzdött a kétgólos előnyért a Videoton

Scsepovics és Lazovics góljával a fehérváriak 2-0-ra legyőzték a máltai Balzan FC-t az Európa Liga-selejtezők első körében.

Európa Liga-selejtező, 1. kör

Videoton FC – Balzan FC 2-0 (0-0)
Pancho Aréna, 2800 néző Játékvezető: Dejan Jakimovski
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Fejes, Stopira – Bódi (Géresi, 64.), Varga J. (Pátkai, 54.), Hadzic, Suljic – Lazovics, Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerzők: Scsepovics (79.), Lazovics (93.)

Csütörtök este a máltai Balzan FC együttesét látta vendégül a Pancho Arénában a Videoton az Európa Liga első selejtezőkörének odavágóján. Jól kezdték a találkozót a fehérváriak, az első negyedórában egyértelműen a Vidi irányított. A 15. percben Bódi került nagy helyzetbe, közelről lőtt volna kapura, de az utolsó pillanatban szerelni tudta egy máltai védő. A 27. percben érdekes jelenetek játszódtak le a máltai kapu előtt: Lazovics beadását az egyik védő a saját kapujára fejelte, a vendégek hálóőrének óriási bravúrra volt szüksége, hogy megmentse csapatát a góltól.

Az első félóra végén aztán kapuba talált a Vidi, ám a játékvezető Lazovicsot látta szabálytalannak, így Hadzic hiába fejelt a hálóba. Ezekben a percekben folyamatosan a Videoton veszélyeztetett, érett a vezető találat, egy szép támadás végén Scsepovics tűnt el a tizenhatoson belül a máltai védők gyűrűjében, de a büntető elmaradt, ugyanis partjelző intésére a játékvezető les miatt szabadrúgást ítélt kifelé. A visszajátszás alapján maximum centikkel volt lesen a Videoton légiósa. A félidő végét nagyon megnyomta a Vidi, de Bódi és Stopira lövése is célt tévesztett, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész elején bátrabban futballozott a Videoton máltai ellenfele, előbb Kaljevic lőtt 15 méterről mellé, majd Ryan Fenech szabadrúgását Kovácsiknak kellett bravúrral védenie. A 63. percben aztán megint a Vidi volt közel ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, Bódi életerős kapáslövése már a máltaiak kapusán is túljutott, ám az alapvonalon egy védő menteni tudott.

Nagyon érett a székesfehérváriak találata, Stopira beadását azonban Scsepovics centikkel mellé fejelte, egy szép összjáték után Géresi közeli lövésénél pedig a máltai kapus a hosszú alsóból szedte ki a labdát. Ha ez nem lett volna elég, a Videoton a 73. percben büntetőt is hibázott: Lazovicsot buktatták a tizenhatoson belül, a labda mögé Scsepovics állt, de a szerb csatár a felső kapufát találta el. A 79. percben aztán megtört a jég: gyönyörű támadás végén Géresi sarokkal tálalt Scsepovics elé, aki 10 méterről a hosszúba tekert. (1-0)

A 91. percben növelhette volna előnyét a Videoton, ám Géresi remek középre adását Scsepovics néhány méterről nem tudta bepasszolni az üres kapuba. Két perccel később azonban már összejött a második fehérvári gól: Hadzic közeli fejésénél még nagyot védett a máltai kapus, de a kipattanót éles szögből Lazovics a hálóba kotorta, így a Vidi kétgólos előnnyel várhatja máltai visszavágót.
(2-0)

Cikkünket a vidi.hu fotóival illusztráltuk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik