Nemzetközi foci

Serie A-csapat 1959 óta nem kezdett olyan pazarul évet, mint most az Inter

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP

Az Inter magabiztos, 6-2-es győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő, vendég Crotone ellen az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi, 15. fordulójának nyitómérkőzésén.

A meccset a második félidőben eldöntő hazaiaknál az argentin Lautaro Martínez mesterhármast ért el – olaszországi pályafutás során az elsőt.

De betalált Romelu Lukaku is, aki most játszotta 70. tétmérkőzését az Interben, ezeken 59 találatból vette ki a részét (50 gól, 9 assziszt).

Az ötödik forduló óta veretlen listavezető sorozatban nyolcadik győzelmét aratta a Serie A-ban. Ami még érdekesség: 62 éve az Inter az első csapat, amely a naptári év első Serie A-mérkőzésén legalább hatszor betalált, erre 1959. január 4-én a Czeizler Lajos vezette Fiorentina volt képes, amely 7-0-ra verte az Udinesét.

A többi mérkőzésen is papírforma-eredmény született, igaz, például az AS Roma a vártnál nehezebben, Edin Dzeko 72. percben szerzett góljával verte a vendég Sampdoriát.

A negyedik helyre fellépő Napoli magabiztosan, 4-1re győzött Cagliariban, míg az Atalanta 5-1-re kiütötte a forduló előtt negyedik Sassuolót, amelytől már csak egy pontra van lemaradva a tabellán.

Az AC Milan emberhátrányban játszva 2-0-ra győzött a Benevento otthonában. A vendégek gyorsan vezetéshez jutottak, ám a 34. percben Sandro Tonalit kiállították. Az emberelőnyt azonban a korábbi milánói klasszis, Filippo Inzaghi irányította Benevento nem tudta kihasználni, így nem tudott pontot szerezni.

Serie A, 15. forduló

Juventus – Udinese 4-1 (1-0)
gól: C. Ronaldo (31., 70.), Chiesa (49.), Dybala (94.), illetve Zeegelaar (91.)

 

Inter – Crotone 6-2 (2-2)
gól: L. Martínez (20., 57., 78.), Marrone (31., öngól), Lukaku (64.), Hakimi (87.), illetve Zanellato (12.), Golemic (37., 11-esből)

 

Roma – Sampdoria 1-0 (0-0)
gól: Dzeko (73.)

 

Atalanta – Sassuolo 5-1 (2-0)
gól: Zapata (11., 49.), Pessina (45.), Gosens (57.), Muriel (68.), illetve Chiriches (75.)

 

Cagliari – Napoli 1-4 (0-1)
gól: Joao Pedro (60.), illetve Zielinski (25., 62.), Lozano (74.), L. Insigne (86., 11-esből)

Fiorentina – Bologna 0-0

 

Genoa – Lazio 1-1 (0-1)
gól: Destro (58.), illetve Immobile (15., 11-esből)

 

Parma – Torino 0-3 (0-1)
gól: Singo (8.), Izzo (89.), Gojak (95.)

 

Spezia – Verona 0-1 (0-0)
gól: Zaccagni (75.)

 

Benevento – AC Milan 0-2 (0-1)
gól: Kessié (15., 11-esből), Rafael Leao (49.)

Olvasói sztorik