November végén, a legendás angol–magyar évfordulóján mindig előjön a kérdés, az Aranycsapat milyen taktikai húzással lepte meg a világot (és persze 1953-ban a 6:3-as győzelemmel Angliát). A válasz – egyebek mellett – a visszavont centerjátékban rejlik, amelyet Bukovi Márton érdemei között emlegetünk. A szakembernek tulajdonítják, hogy még a zágrábi Gradjanski edzőjeként behozta a labdarúgásba a hátravont középcsatár posztját, ez volt az az újítás, amelyet később Sebes Gusztáv is felhasznált, és Hidegkuti Nándor a pályán tökélyre fejlesztett.
A legutóbbi írásunk kapcsán aztán kaptunk egy észrevételt Ferenczi Attila futballszakírótól, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a gyakorlatba Bukovi ültette át, de 1936-ban megjelent könyvében Holics Ödön publikált először a pozícióról. De ki volt ez a szakember, akinek teoretikusi nagyságáról hajlamosak vagyunk megfeledkezni?
Válogatott futballkapus, olimpikon távolugró
Holics (vagy Holits) Ödön 1886. december 7-én született Tótkomlóson. A korszaknak megfelelően több sportágban is kipróbálta magát, miközben 1903 és 1905 között a MÚE játékosa volt, majd 1906 és 1912 között az MTK-ban szerepelt, ahol tagja volt az 1907–1908-as bajnokcsapatnak, szerzett két ezüstöt (1911, 1912) és egy bronzot (1907).
1903 és 1905 között négyszer szerepelt a válogatottban, de csak Ausztriát ismerhette ellenfélként, a mérlege két győzelem (3-2, 3-0), egy döntetlen (0-0) és egy vereség (4-5). Ő a magyar labdarúgás történetének egyik legfiatalabb válogatott játékosa, 1903. június 11-i debütálásakor mindössze 16 éves és 186 napos volt (ez a kapusok között azóta is csúcs).
Ő is a „bordósapkások” közé tartozott, később elmesélte ugyanis, hogy a kapusok abban a század eleji időszakban bordó bársonysapkát kaptak az MLSZ-től; a zsinórjára annyi aranygomb került, ahányszor játszott a válogatottban a tulajdonosa.
Még egy fontos tett fűződik a nevéhez:
Ezzel párhuzamosan atletizált is, 1905 augusztusából maradt fenn olyan cikk, amely szerint az MTK versenyzőjeként egy háziversenyen 60 yardos gátfutásban a második helyen végzett.
Váltóban a fivéreivel alkotott nagyszerű csapatot, a Holics-staféta (Rezsővel és Gáborral) a század elején komoly hírnévnek örvendett. Olyannyira, hogy az első világháború kitörését követően a Sporthírlap arról számolt be, hogy bár már nem egy klubban versenyeznek, „most azonban a nagy nemzetközi küzdelemben mind a hárman megint egyforma dresszt öltöttek: katonaruhát. Egy fényképes levelezőlapról olvassuk le mindezt, amelyet Holits Rezső dr. katonai orvos küldött a csatatérről, s amely a három Holits-fivért katonaruhában ábrázolja.”
Az első világháborúban zászlósként szolgált, kitüntetéseket kapott.
Egy meccs, egy győzelem szövetségi kapitányként
Edzői pályafutását a húszas évek elején kezdte (Gillemot Ferenc után ő lett a második hivatásos edző Magyarországon), párhuzamosan foglalkozott két szeretett sportágával, az MTK-ban atléta-, a MAFC-ban atléta- és futballtréner is volt, az Újpestnél és a Nemzetinél viszont már csak a labdarúgókat edzette.
1923-ban ezüst-, 1924-ben bronzéremhez segítette az Újpestet, közben felkérést kapott, és Kiss Gyula szövetségi kapitány segítőjeként eljutott az 1924-es párizsi olimpiára is. A végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatott azonban 3-0-ra kikapott Egyiptomtól, és kiesett. Kiss lemondott, így ideiglenesen Holicsot bízták meg a csapat vezetésével. Előbb tartalékos felállásban 5-0-ra legyőzte Rouen válogatottját, majd Holics egyetlen hivatalos válogatott meccsén 1-0-ra megverte Franciaországot is.
A szakember a magyar bajnokság 1923-as, 1924-es és 1928-as nyári szüneteiben a svájci Grenchen együttesénél is munkát vállalt. A klub 1967-ben kiadott jubileumi könyvében így emlékeznek meg róla:
Először szerződtetett az FC Grenchen tulajdonképpeni hivatásos edzőt 1924-ben Holits Ödön sporttanító személyében. Ő nemcsak tanító, nevelő is volt. A játékosok nagy lelkesedéssel követték utasításait. Szerényen, mégis szigorúan vezetett edzései meghozták gyümölcsüket
– idézte a Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán és Selmeci József által írt Kalandozó magyar labdarúgók című könyv.
„A magyar futballista nem tud akarni”
A futballról és a taktikáról többször kifejtette véleményét, a Sporthírlap 1926. július 15-i számában például azóta is megszívlelendő alapigazságokat mondott – mintha nem is 94 év távlatából olvasnánk.
Ott kezdődött a baj, hogy a magyar futballista nem tud akarni. Ha valóban akart volna jó sportot nyújtani, akkor lelkiismeretesen készült volna a mérkőzésekre. Akkor megtanult volna a bal lábával is futballozni és nem elégedett volna meg azzal, hogy egyszerűen konstatálja, »na igen, fejelni, azt nem tudok«.
De a tréner utasításait nem vette át, a komoly munkát unalmasan intette le azzal, hogy: »Majd megmutatom a mérkőzésen«. Egyszóval az egész magyar futball a virtusalapon állt, amivel el lehetett érni szenzációs győzelmeket, de biztos bázist teremteni nem.”
Vagy esetleg ez így ismerős?
„Ki meri mondani, hogy éppen ő az oka, ha kudarc következik. Mit számít itt a sportszerű élet, az öntudatos tréning, a fegyelem. Kudarc? A bíró az oka, a síkos füves pálya, és ha nem füves, hát kemény, meg rossz volt a partner s a labda is könnyű, vagy ha nem könnyű, hát nehéz és mindenki lehet egyszer indiszponált és a nap szembe sütött és a szél, az hátbasütött. És különben is egészén jól játszottam.”
A rugalmas szárnyak és a kettős centerhalf
A Nemzeti Sport 1935. április 2-i száma arról számolt be, hogy Holics az MLSZ sportbizottságának jóvoltából előadást tarthatott, amelyen új taktikai formációt ajánlott.
„Az új lesszabály szükségképpen hozta magával a játék taktikájának megváltozását. Ezt későn vettük észre, s ez volt az oka a külföldön elszenvedett sok váratlan vereségnek. Csapataink sokáig egyáltalán nem akartak tudomást venni a taktika megváltozásáról, vagy pedig túl mereven vették át a W-formációt. A modern futball sok értékes lehetőséget rejt magában. A csatárok egy része előbbre helyezkedik, a lesipuskás szerep előtérbe került, az egyéni játék jobban érvényesült, a gyorsaság értékesebb tulajdonság lett, a szélsők jobban kihasználhatók.”
Ő offenzívabb szellemű taktikát tartott helyesnek, amit „a rugalmas szárnyak és a kettős centerhalf formációja” kifejezéssel illetett.
Ebben az alakzatban centercsatár nincs. A csatársor a két szárnyból áll. A centercsatár, mint támadó centerhalf szerepel, a voltaképpeni centerhalf pedig mint harmadik hátvéd. Holics szerint ez a formáció jobb kombinációs lehetőségeket nyújt.
Ha mindezt átírjuk az Aranycsapatra, akkor mondhatjuk azt is, a támadó centerhalf nem más, mint Hidegkuti Nándor. S láss csodát: valóban ott az újítás, amit általában másnak tulajdonítunk.
Hogyan footballozzunk?
„Testnevelő tanári és futballedzői munkája mellett szívesen foglalkozott a labdarúgás elméleti kérdéseivel is. Mamusich Mihállyal, a neves sportújságíróval könyvet írt »Hogyan footballozzunk?« címmel. Ebben fejtette ki sajátos, 3-3-4-es felállási rendszerét, amelyben a WM-rendszer bevezetése körüli vitákban köztes álláspontot foglalt el. Az ő szisztémájában megmaradt volna a középhátvéd, de az ideális csapatot egy támadó szellemű középfedezet irányításával képzelte el. Gyakorlatilag valami hasonlóval kísérletezett a tízes években az FTC is, amikor a csatársorból Pataki lépett vissza a pálya közepére” – olvasható a Kalandozó magyar labdarúgók című könyvben.
Valóban, a Magyar Labdarúgók Szövetsége pályázatot írt ki egy olyan könyv elkészítésére, amelyből megtanulhat futballozni a magyar ifjúság.
„A könyv, íme elkészült és homlokán hordja büszkén a legkiválóbb szakemberekből összeállított ítélő zsűrinek döntését: ez a modern futballnak teljes és tökéletes tankönyve. Amikor a Magyar Labdarúgók Szövetsége nevében útjára küldöm ezt a könyvet, köszönetet mondok a mű szerzőinek azért a páratlan szakértői munkáért, amellyel a labdarúgó játék elméletét és gyakorlatát ilyen pompásan feldolgozva nyújtják futballistáinknak és vezetőiknek, egyben Isten áldását kérem arra a munkára, amelyet e könyvvel kezükben fognak a jövőben végezni a magyar futball katonái és vezérei a magyar futball újjászületése érdekében” – olvasható az 1936-ban megjelent mű előszavában.
A szerzők öt pontban foglalták össze a magyar labdarúgás fejlődése szempontjából legfontosabb teendőket:
- Át kell alakítani játékunkat a modern futball követelményeinek megfelelően. El kell vetni minden fölösleges sallangot, ami a régi közép-európai stílusból maradt ránk. Gyorsabbá, egyszerűbbé, előretörőbbé, céltudatosabbá, energikusabbá, eredményesebbé kell tenni a játékunkat. De meg kell őrizni a régi iskolából rafinált csatárakcióinkat, lapos passzjátékunkat és ötletes húzásainkat.
- Revízió alá kell vennünk az egyes játékosok szerepét a modern futball követelményei szerint.
- Tanulmányoznunk kell a taktikai formációkat, mind a védekezésben, mind a támadásban.
- Tökéletesíteni kell a játékosok kondicionálására vonatkozó ismereteinket, és technikai felkészültségünket a modern futball kívánalmaihoz kell hozzáidomítani.
- Mindezek keresztülvitelére szakképzett edzőkre van szükségünk, olyanokra, akik a főváros futballsportja mellett a vidék sportjának fejlesztésével is foglalkoznak.
A Nemzeti Sport 1935. február 3-i vezércikke Itt van a modem célfutball Tízparancsolata címmel jelent meg. Ebből egy biztosan Holics nevéhez fűződött:
Jó helyzetnél nincs jobb helyzet!
Túlélt egy súlyos villamosbalesetet
1908-tól 1910-ig az MTK jegyzője, 1910-től 1913-ig az atlétikai szakosztály vezetője volt. Tanított a zsidó árvaház polgári iskolájában és a VIII. kerületi községi polgári iskolában, majd a zsidó gimnáziumban. A tanítás és az edzőség mellett bőröndkereskedéssel is foglalkozott.
Az Élelmiszerárusító és Forgalmi Kft. alapítója és ügyvezetője volt 1933-tól 1942-ig, amikor a zsidótörvények miatt az ügyvezetősége megszűnt.
