NB I

Olaszországi légióst szemelt ki a Mezőkövesd

Visszatérhet Magyarországra a balszélső.

A Rangadó.hu úgy értesült, hogy az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC az előző szezont az olasz harmadosztályban töltő Forgács Dáviddal erősítené meg keretét. Korábban megírtuk, hogy az Ancona búcsúzott a Lega Pro B csoportjának küzdelmeitől, így a SZEOL nevelése mindenképpen távozik a tengerparti klubtól.

Forgács 2010-ben került Szegedről az Atalanta utánpótlásához, ahonnan 2015-ben a Pisához, majd 2016-ban az Anconához került kölcsön. A 21 éves játékos huszonnégy meccsen lépett pályára a kieső együttesben, ezeken egy gólpassz volt a mérlege. A védelem és a középpálya bal oldalán is bevethető játékos korábban már végigjárta a magyar utánpótlás-válogatottak ranglétráját, az U17-es, az U19-es, az U20-as és az U21-es csapatban is szerepelt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik