NB I

Több régi-új arc is feltűnt a Honvéd első edzésén

Visszatérők és fiatal tehetségek is együtt dolgoztak az új vezetőedzővel, Erik van der Meerrel.

Célkitűzések

A klubhonlap szerint a bajnokságban a Budapest Honvéd az európai kupákban kerülést jelentő helyek egyikéért fog küzdeni a 2017-2018-as idényben. A BL-ben szeretnének továbbjutni, de az első körben már bombaerős csapattal találkoznak. Ha sikeresek lesznek, akkor jó esélyük van a következő körben, mert ott a rendszer miatt alacsonyabban rangsorolt ellenféllel találkozhatnak.

Két hét pihenő után újra munkába állt az NB I bajnokcsapata, a Budapest Honvéd. Reggel orvosi vizsgálatokkal kezdődött meg a felkészülés, majd közös reggeli volt a program, ahol George F. Hemingway tulajdonos mondott beszédet, és bemutatta az új edzőt, Erik van der Meert, aki később edzést is tartott.

A lejáró szerződésű kölcsönjátékosok közül Zsótér Donát visszatért Újpestre, Hidi Patrik, Laczkó Zsolt és Balázs Zsolt viszont jelenleg a csapattal edz. A válogatott Eppel Márton és Gróf Dávid is extra pihenőt kapott, mindkét játékos június 19-én jelentkezik majd edzésre – írja a klubhonlap.

Az első csapattal kezdi el a felkészülést Varga Márkó, a bal oldali védő Kozármislenyből, a belső védő Fehér Imre az NB II-es kieső SZEOL-ból, a szintén védő Bora György a Dorogból, a támadó Bobál Gergely a ZTE-től tért vissza.

A Magyar Futball Akadémia növendékei közül Berla Attila (1999) kapus, Nemes Barna belső védő (1998), Gergényi Bence (1998) bal oldali védő, Banó-Szabó Bence (1999) középpályás, Stoiacovici Dávid (1999) középpályás, Bíró Ákos (1998) csatár, Herjeczki Kristóf (1998) csatár és Tömösvári Bálint (1998) csatár került fel, utóbbi már az elmúlt fél évben is első keret tagja volt.

A tartalék csapatból az első kerethez feljön továbbá még Rózsahegyi Dominik (1997) belső középpályás, és a tavaly az NB I-es kerethez tartozó, de NB III-as meccseken játszó Göblyös Dániel (1996) középpályás. Újra az első keretben lesz a korábbi élvonalbeli játékos Csábi Mihály (1995).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik