NB I

Storck komoly fantáziát lát a Honvéd-kapusban

Édesapja azt tanácsolja Gróf Dávidnak: ha külföldi ajánlat érkezik, távozzon.

Mialatt a Honvéd-focisták a huszonnégy év után elért újabb focibajnoki cí¬müket ünnepelték, egyik legjobbjuk, Gróf Dávid arcát megműtötték a Központi Baleseti Ambulancián. A kapus rúgást kapott a Videoton egyik focistájától, felszakadt az állán a bőr, és mivel a vérzés nem csillapodott, a sebészeten kötött ki. Fájdalmát azonban az aranyérem mellett feledtette az a tény is, hogy Bernd Storck kapitány be¬hívta válogatott keretébe az oroszok elleni hétfői barátságos derbire, majd utazhat Andorrába, a vb-selejtezőre is – írja a Bors.

– Dáci – mert így becézem a fiamat – a válogatottban akkor is debütálna, ha jóval súlyosabb sérülés éri – állítja Gróf Attila, a Grosics Gyula Kapusiskola trénere. – Nem kizárt, hogy kap egy teljes félidőt az oroszok ellen. Storck azt mondta neki, úgy készüljön, hogy komoly fantáziát lát benne.

A kapitánynak a 28 éves hálóőr vagánysága mellett remek fizikai felépítése is tetszik.

– Ötéves kora óta kapusnak készül, ott volt az edzéseimen, meccseimen, bárhol is védtem – folytatja Gróf Attila, aki hatvannégy NB I-es meccset számlál, s bajnokká avatták a Honvéddal (1985–86) és az Újpesttel (1989–1990) is.

– Svéd menedzsere révén a skót Hibernianhoz került 2008-ban, amelynek színeiben védett az FC Barcelona ellen is, egy barátságos mérkőzésen. Az utolsó húsz percre állt be, nem kapott gólt, noha olyan támadó is játszott a katalánoknál, mint Samuel Eto’o.

A Hibernian után az angol Notts County és a Walsall következett, Dávid az öt Nagy-Britanniában töltött idénye alatt tizenhárom kiló izommal gyarapodott, így a légi párbajokat rendre megnyeri kapuja előterében.

– Elérzékenyültem, amikor a bajnoki döntőn használt labdát nekem adta. Attól még inkább, hogy a szakmai tanácsaimat máig kikéri. Kétéves szerződés köti a kispestiekhez, ám ha újabb külföldi ajánlat érkezik, arra biztatom, mondjon igent.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik