Nemzetközi foci bajnokok ligája

Már a Fradi elleni meccsről beszélt a Dinamo Kijev edzője

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

A Ferencváros a Barcelonától, a Dinamo Kijev pedig a Juventustól kapott ki 3-0-ra a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, így továbbra is egy-egy ponttal áll mindkét csapat a csoportban. Az már egy körrel korábban eldőlt, hogy a Barca és a Juve lép tovább az egyenes kieséses szakaszba, így a magyar bajnok és ukrán riválisa az Európa Liga-szereplésért van versenyben.

Erről majd a jövő keddi, kijevi mérkőzés dönt.

Kapcsolódó
A Fradi csak nyomozta a labdát a második Barca-gól előtt
33 passz előzte meg Braithwaite találatát.

Arra a meccsre utalt már a Juventus elleni vereséget követően is Mircea Lucescu, a Dinamo edzője. Arról beszélt, hogy ugyan nem sikerült a kevés helyzetükből gólt szerezni, de a játékosainak ez kiváló alkalom volt a tapasztalatszerzésre.

A fiatalok néha rossz döntéseket hoznak. Mindig mondom nekik, hogy ne rúgják fel a játékunk alapelveit. Tanulniuk kell ebből, most pedig majd a legfontosabb meccsünk következik a Ferencváros ellen. Olyan lesz, mint egy döntő a tavaszi kupaszereplésért.

Budapesten 2-2-őt játszott a Fradi és a Dinamo Kijev. A keddi mérkőzést 21 órától rendezik majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik