NB I

Varga Roland Lovrencsics Gergőnek ajánlotta a Magyar Kupa-győzelmet

Nyilatkozatok a finálé után.

5-4-re megnyert tizenegyespárbajjal hódította el a 2017-es Magyar Kupát a Ferencváros, a játékosok pedig természetesen szinte egyből a lefújást követően nyilatkoztak az M4 Sport kamerái előtt.

Dibusz Dénes, Ferencváros:
– Izgalmas, a végletekig kiélezett találkozót láthattunk, ahol mindkét csapat 120 percen át küzdött. Az elején eldönthettük volna, hiszen második gólunkat is megszereztük, amit aztán érvénytelenítettek. Ezt követően is tettünk annyit, hogy azt mondhassam, megérdemelt a sikerünk és örülök, hogy ilyen magabiztosan rúgtuk a büntetőket. Mindig készülünk a tizenegyesekre, most ennek a lehetősége hatványozottan benne volt és egyet sikerült is hárítanom. Sorsszerű, hogy a szezont tizenegyespárbaj elveszítésével kezdtük és a megnyerésével zártuk. Nem volt jó idény, de remélem, sikerült kozmetikáznunk. Lovrencsics sérülése ijesztő volt, hosszú percekig állt a játék, de örülünk, hogy jól van és bízunk benne, hogy jövő vasárnap el fogja tudni kezdeni velünk a felkészülést.
Varga Roland, Ferencváros:
– Még jobban elfáradtunk, kiélezettebb finálé volt, mint az előző kettő. Megmutattuk, hogy egy csapat vagyunk, tudunk együtt dolgozni a sikerért. Megnyertük a kupát és bár a lábamban maradt egy gól, győztünk és emelem a kalapom a csapat előtt. A győzelmet mindenképpen Lovrencsics Gergőnek ajánljuk!
Thomas Doll, Ferencváros:
– A labdarúgásnak ilyen eset után másodlagos szerep jut, mint Lovrencsics sérülésénél. Mindannyian aggódtunk, azt hallottam, hogy eltört az orra és a tarkójára kapott egy ütést, de tulajdonképpen súlyos sérülés nélkül megúszta. Védekezés szempontjából jól hajtottuk végre a feladatunkat, valamivel nagyobb átütőerőre lett volna szükségünk, a helyzetek megvoltak. Azt gondolom, egyik csapat sem tett fel egy lapra mindent a támadások terén. Volt egy szakasza a meccsnek, amikor 1-0-ra vezettünk, ekkor egy második gólt is sikerült szereztünk. Természetesen nem néztem még vissza a meccset, így nem ez a végleges véleményem, de Radó hamarabb érintette a labdát, mint a kapus és máshogy nézett volna ki a találkozó, ha két góllal vezetünk. Dicséret illeti a játékosokat, nagyon magas tempót diktáltak ebben a fülledt időben. Gera az utolsó 8-9 napban egyáltalán nem edzett a csapattal, tegnap vett részt az első tréningen, mégis több mint hatvan percig harcolt ezért a csapatért. Dibusz sem tréningezett, de vállaltuk a kockázatot, hogy játszani fog, végül ő lett a hős. A játékosok mindent kiadtak magukból, morális tartásukról adtak tanúbizonyságot. Különböző fázisai voltak a meccsnek, volt, hogy a Vasas dominált és alakított ki helyzeteket, majd pedig mi. A pályán Oenning úrral is beszéltem, kemény szituáció elveszíteni így egy döntőt, én is átéltem már a Dortmund edzőjeként a Bayern ellen. A Vasas ma méltó ellenfél volt és mindent beleadott. És most Orosz Pálnak jöhet a következő tetoválás. A többi Magyar Kupát valamivel könnyebb volt megnyerni. Végigharcoltunk ezt a szezont, nagyon sok problémával és akadállyal küszködtünk, volt olyan igazolásunk, amely nem vált be, de megfelelően zártuk le. Az volt a szép, hogy ma nyolc olyan játékos volt a pályán, aki az elmúlt évben is játszott a döntőben. Nagyon fontos volt, hogy védekezésben tudtuk tartani a sorainkat és nem ész nélkül mentünk előre. Boldog vagyok, de holnap délután találkozom a vezetőséggel, ahol nagyon sok fontos kérdést fogunk érinteni. Csukics már két évvel ezelőtt gyakorlatilag visszavonult, de mégis mindig itt van, fantasztikus fiú, hatalmas Fradi-szívvel. Olyan játékos, aki a tűzön keresztül megy ezért a klubért. A terv az, hogy június 11-én visszajön és valahogyan a klubhoz szeretnénk kötni őt. Dilaver nagyszerű munkát végzett a Ferencvárosnak, fantasztikus munkát végzett, szeretnék neki sok sikert kívánni a jövőre, az öltözőben nagyszerű beszédet is mondott. Nalepa és ő is hiányozni fog a számunkra a jövőben, hiszen rengeteget tettek a csapatért az elmúlt években. Nem mindig olyan egyszerű azokat a játékosokat idehozni, akiket mi kiszemelünk, egy dolog világos, nagyobb kvalitásokra van szükségünk a következő idényre. A legjobbunkat próbáljuk majd nyújtani, de ne várjunk nagy csodákat a magyar csapatoktól a nemzetközi porondon”

Vida Máté, Vasas:
– Kicsin múlott. Ha a rendes játékidőben nincs Dibusz Dénes, akkor nyerünk, hiszen parádézott. Nagyon el vagyunk keseredve, mindenki nagyot küzdött. Sok játékosunknak ez volt az első kupadöntője. Az idősek azért akartak nyerni, mert idősek, a fiatalok pedig azért, mert fiatalok. A következő szezonban megpróbáljuk majd megnyerni a sorozatot.
Michael Oenning, Vasas:
– Attól függetlenül, hogy vesztesként hagytuk el a pályát, 120 percig megpróbáltunk győzelemre játszani. Jól futballoztunk és ha a végén elveszítjük tizenegyespárbajjal, hát ilyen az élet. A hosszabbítás után döntöttük el, hogy kik fogják lőni a tizenegyeseket, és megbeszéltük, hogy ha valaki kihagyja, az nem lesz hibás, bűnbak. Ha úgy vesszük, ezúttal sem kaptunk ki. A 88. percben kihagytunk egy óriási helyzetet, utána kevesebb volt a futball, Murka előtt is volt egy óriási lehetőség. Gratulálunk a Fradinak, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, jövőre újra megpróbáljuk megnyerni. Ha korábban kérdeznek, azt mondom, csalódott vagyok, ahogy a játékosaim is, hiszen fiatalokról van szó, de ezáltal erősebbé válnak. Szimpatikus futballt játszottunk! Fel tudtunk állni hátrányból, ez a csapatomat dicsérte. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül. Egyébiránt amíg én itt vagyok, addig nem igazán leszünk jelen az átigazolási zuhanyhíradóban. Jól megnézzük ki az, akit lehet hozni, de nem akarok igazán változtatni a kereten. Tíz perce ért véget a döntő, így korainak érzem beszélni az Európa Ligáról. Szeretnénk ott lehetőség szerint minél tovább menni, de ez a sorsolástól is függ. Egyértelműen fejlődött a magyar foci, a lényeg az, hogy bízzunk a játékosokban, hiszen mindig lesz olyan, hogy nem megy annyira valakinek a játék. Ha türelmet adnak a szurkolók a magyar labdarúgásnak, évek múlva sokra viheti ez a generáció, ami a jelenlegi csapatokra jellemző.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik