NB I

Gera Zoltán marad a Fradiban – hivatalos

Újabb egy szezonra írta alá a Ferencváros egyik legjobbja.

Leandro de Almeida után Gera Zoltán is meghosszabbította szerződését a Ferencvárosi Torna Clubbal. A Fradi és a magyar labdarúgás ikonja tehát a 2017–2018-as idényben is az FTC-ben játszik – írja a klub honlapja.

Gera Zoltán szülővárosában, Pécsen kezdett futballozni. Tehetsége korán megmutatkozott, de kamasz évei elején rossz társaságba keveredett, így majdnem elkallódott. A hit és a labdarúgás végül visszaterelte a helyes útra.

Gera a Pécsi MFC-ben lett élvonalbeli játékos, majd 2000 nyarán a Ferencvárosba igazolt. Az ekkor 21 esztendős labdarúgó látványos és váratlan megoldásaival hamar az FTC vezéregyénisége lett, 2002-ben bekerült a válogatottba, és mivel mindkét fronton kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ezért a világ legjobb bajnokságaiból jelentkeztek be érte a külföldi csapatok.

Gera végül az angol Premier League-ben szereplő West Bromwich Albionhoz igazolt, amely 2004-ben magyarországi rekordösszegért szerződtette a játékost.

Birminghami éveiben is életre szóló rajongókat szerzett, a szigetországi sajtóban pedig „Magical Magyar”-nak nevezték. Első szezonjában a soccernet.com beválasztotta a PL álomcsapatába. Később a másodosztályba is követte a WBA-t, majd a 2007–2008-as szezonban a bajnokság legjobbnak választott játékosaként visszavezette az élvonalba az együttest.

Gera ezt követően a Fulhamben töltött három évet, amellyel a 2009–2010-es szezonban Európa Liga-döntőt játszott – a menetelés során Gera a Sahtar Donyeck, a Juventus és a Hamburg kiejtéséhez is góllal járult hozzá.

A londoni évek után Gera újabb három idényt töltött a West Bromwichban, majd 2014-ben hazatért a Ferencvároshoz. A Chelsea ellen ő szerezte a Groupama Aréna első gólját, majd a stadionban játszott első tétmeccsen is betalált.

Gera az elmúlt 15 évben a magyar válogatottnak is meghatározó tagja volt. 97 fellépésével harmadik a nemzeti csapat örökranglistáján, a 2016-os Európa-bajnokságon pedig a későbbi győztes Portugália ellen lőtt óriási találatával a magyar válogatott történetének legidősebb gólszerzőjévé vált. Saját rekordját tovább javította a novemberi, Andorra elleni vb-selejtezőn.

Gera továbbra is vezéregyénisége a Ferencvárosnak: tavasszal, a 38. születésnapján mesterhármast szerzett a Gyirmót elleni bajnokin, az idényben pedig a Fradi keretéből csak Emir Dilaver töltött Geránál több percet a pályán.

Olvasói sztorik