Nemzetközi foci

Szezon végén befejezi edzői pályafutását Dick Advocaat

Erwin Spek/Soccrates/Getty Images
Erwin Spek/Soccrates/Getty Images

A Feyenoord labdarúgócsapatának edzője, Dick Advocaat kedden bejelentette, hogy jövő nyáron befejezi edzői pályafutását, írja az MTI.

A 73 éves szakember a rotterdami klub honlapján elmondta, döntését azért hozta nyilvánosságra, hogy a vezetőségnek elegendő ideje legyen megtalálnia az utódját. Advocaat 2017 tavaszán is úgy nyilatkozott, hogy azon a nyáron befejezi edzői pályafutását, utána mégis leült a Sparta Rotterdam, majd az FC Utrecht és a Feyenoord kispadjára.

 

A tapasztalt szakvezető korábban irányította Hollandia, a Koreai Köztársaság, Belgium, Oroszország, Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek válogatottját is. Az orosz Zenittel 2008-ban megnyerte az Európa Liga elődjét, az UEFA Kupát, majd az európai Szuperkupát is. Korábban volt a PSV Eindhoven, a Rangers FC, a Borussia Mönchengladbach, az AZ Alkmaar, a Sunderland és a Fenerbahce vezetőedzője is. Edzői pályafutását 1981-ben kezdte, vagyis 2021-ben éppen negyvenévnyi munka után vonul nyugdíjba.

Olvasói sztorik