NB I

Győzelemmel búcsúzott az élvonaltól a Gyirmót

A kisalföldiek a hatodik helyen záró Haladást verték idegenben 2-1-re.

OTP Bank Liga, 33. forduló

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Gyirmót FC Győr 1-2 (0-1)
Soproni Városi Stadion, 1785 néző Játékvezető: Szilasi
Haladás: Király – Jagodics, Devecseri, Bosnjak – Schimmer (Polgár, 71.), Kovács (Halmosi, 60.), Jancsó, Kiss B., Tóth M. – Rácz, Williams. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gyirmót: Rusák – Madarász (Novák, 51.), Lengyel, Kolcak, Achim – Kiss M., Vass P., Csiki, Szegi – Máté, Simon A. Vezetőedző: Urbányi István
Gólszerzők: Williams (65.), illetve Szegi (7.), Máté (72.)

Az OTP Bank Liga utolsó fordulójában a már kieső Gyirmótot fogadta soproni albérletében a Haladás. A vendégek számára annyira jól sikerült a kezdés, hogy a 7. percben meg is szerezték a vezetést: Vass jobb oldali beadását Máté csúsztatta meg, az érkező Szegi pedig kapásból, 12 méterről a kapuba bombázott (0-1).

Az első félidőben a Haladás szinte helyzetig sem jutott, a Gyirmót viszont bő félóra elteltével majdnem kettőre növelte előnyét, ám Simon András távoli lövését hatalmas bravúrral szögletre tolta Király. A félidő hajrájában aztán a vendégek hálóőrének is akadt dolga, Rusák előbb Kovács ziccerét, majd Rácz szabadrúgását szedte ki.

A második játékrészben aztán már ment előre a Haladás, de Williams és Kovács Lóránt is célt tévesztett. A 61. percben nagyon közel járt az egyenlítéshez a Haladás, a csereként beálló Halmosi szinte az első labdaérintéséből szerezhetett volna gólt, de 10 méterről centikkel fölé fejelt. Egy perccel később aztán már összejött az egalizálás: Tóth Mátét buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Williams értékesítette (1-1).

Az egyenlítés után szombathelyi rohamokkal folytatódott a meccs, a vendégek beszorultak a kapujuk elé, de a 72. percben mégis a kisalföldieknél volt újra az előny: Máté János szabadrúgásból 20 méterről szépen tekert Király kapujába (1-2).

A Haladásnak másodszorra már nem sikerült egyenlítenie a hajrában, így a Gyirmót győzelemmel búcsúzott az NB I-től, a szombathelyiek pedig a hatodik helyen zárták a bajnokságot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik