NB I

BL-csoportkörös csapat vinné az Újpest ászát

Enisz Bardival állíthatnak fel átigazolási rekordot a lila-fehérek.

Szinte észrevétlenül jött fel a góllövőlista harmadik helyére Enisz Bardi, az Újpest macedón középpályása-támadója. A már 11 gólos és hat gólpasszos, kényszerből főként elöl játszatott fiatal azonban a nyáron távozhat a lila-fehérektől, sőt Magyarországról is.

A Gazetametro.net értesülései szerint ugyanis bejelentkezett érte a Dinamo Zagreb (amely vélhetőleg második helyen végez majd a horvát bajnokság idei kiírásában a Rijeka mögött) és a még náluk is patinásabb Sahatr Donyeck.

Az ukrán bajnoki címet óriási fölénnyel besöprő bányászvárosiak – akik egyébként Harkovban játsszák mérkőzéseiket a háború miatt – már biztosították helyüket a Bajnokok Ligája 2017-18-as kiírásának csoportkörében.

Bardi szerződése 2020-ban jár majd le, így az Újpest nagyobb összeget kérne játékosáért: a 6 millió euró óriási rekordnak számítana magyar viszonylatban, hiszen az eddigi első Muhamed Besic, akiért a transfermarkt.de szerint 4,8 millió eurót csengetett ki 2014-ben az Everton.

Olvasói sztorik