Idegenbeli váratlan sikerét követően az MTK nagy meglepetésre másodjára, hazai pályán is 1-0-ra legyőzte a női NB I döntőjében a címvédő Ferencvárost, így története hetedik bajnoki címét ünnepelhette.
A hétfői meccset követően az MTK honlapjakedden úgy fogalmazott: sokan a Leicester City tavalyi Premier League-győzelméhez hasonlítják a kék-fehér hölgyek sikerét, amelynek letéteményesét, Szabados György vezetőedzőt a magyar Claudio Ranierinek nevezik.
– Az embernek sok minden megfordul ilyenkor a fejében, nem jön könnyen álom a szemére. Honnan indultunk, hova érkeztünk, ezeken a dolgokon jártak főként a gondolataim. Én nem lettem más ember és más edző reggelre sem, továbbra is az elvégzett munkában hiszek ‒ nyilatkozta a szakvezető.
Elismerte, nem játszottak szép mérkőzést, hiszen speciálisan arra készültek, hogy elrontsák a zöld-fehérek játékát.
‒ Az mindenképp siker, hogy a bombaerős Fradi 180 percig nem tudott gólt szerezni ellenünk. Ezzel és a lányok hozzáállásával meg voltam elégedve, de az edző sose legyen teljesen elégedett. Mégis minek tartanék egyáltalán edzést, miért kelnék fel és indulnék munkába, ha nem találnék semmit, amin javítani lehetne? Most is láttam hibákat, amiket orvosolnunk kell a későbbiekben.
Szabados elárulta, nem véletlen, hogy nyugodtan, mosolyogva vette tudomásul a sikert.
– Végig bíztam a lányokban és az elvégzett munkában. A bajnoki címhez mindenki hozzátett kicsit. Közös a siker, igazi csapatmunka volt. A kulcsa talán az, hogy nem volt veszítenivalónk, lépésről lépésre haladtunk előre. Először a legjobb négy közé szerettünk volna kerülni, aztán a döntőbe jutást tűztük ki célul, végül pedig meg akartuk nyerni a bajnokságot. Sokan lehetetlennek tartották, de a sportban nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Rengeteget tettünk és áldoztunk azért, hogy elérjünk a cél kapujába és a csapat erejét mutatja, hogy a legjobb pillanatban – a bajnoki döntőben – tudott ihletett állapotba kerülni és erőn felül teljesíteni.
‒ A lányoknak mindig mondom, ha koncentráltak, bárki dolgát megnehezíthetik, ha figyelmetlenek, bárkitől kikaphatnak. Nálunk nincsenek sztárok, adott pillanatban tizenegy építőeleme van pályán a nagybetűs csapatnak – fogalmazott a sikeredző.