NB I

Juhász szerint csak az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím

A Videoton csapatkapitánya számára csakis az aranyérem elfogadható.

Kisebb gödörbe került az elmúlt hetekben a Videoton FC, amely a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer tudott nyerni. A fehérváriak csak a sereghajtó Gyirmótot győzték le, viszont kikaptak a Vasastól, valamint döntetlent játszottak a Pakssal, a Mezőkövesddel és az MTK-val is, így jelenleg a Honvéd mögött a tabella második helyén állnak. A Rangadó.hu a Vidi csapatkapitányát, a 95-szörös válogatott Juhász Rolandot kérdezte az elmúlt hetek gyengébb formájáról.

‒ Az utóbbi meccseken is sikerült lehetőségeket kidolgoznunk, de talán a helyzetkihasználással álltunk hadilábon, ráadásul az MTK ellen az utolsó pillanatban majdnem megbosszulta magát a sok kimaradt ziccer – kezdte Juhász Roland. ‒ Danko Lazovic most már visszatér a csapatba, és biztos vagyok benne, hogy bőven hozzátesz majd a játékunkhoz. A két legutóbbi hazai meccsünkön a Vasas ellen vereségre, a Mezőkövesd ellen pedig döntetlenre futotta, ezért bízom benne, hogy szombaton a Debrecen ellen már sikerül itthon tartani a három pontot.

‒ Összességében sosem árt, ha mindenben fejlődik a csapat, de tényleg kulcskérdés most a helyzeteink értékesítése – folytatta a rutinos védő. ‒ Korábban elég meggyőző és gólokban gazdag meccseket tudtunk játszani hazai környezetben, de most akár egy-nullás győzelemmel is elégedett lennék, a lényeg, hogy szerezzük meg a három pontot.

A szezon közben a szakemberek egyértelműen a sokáig listavezető Videotont tartották a bajnoki cím legfőbb várományosának, ám jelenleg az élen álló Bp. Honvéd van némi lépéselőnyben.

‒ Nagyon kiélezett harcot várok a bajnoki címért. Hallgatjuk egy ideje már, hogy mi vagyunk a legnagyobb esélyesek, de a Honvéd is rászolgált most arra, hogy versenyt folytasson velünk. Az utolsó fordulóban éppen a kispestiekkel találkozunk, és szerintem az a mérkőzés még nagyon éles lesz mindkét csapat számára – magyarázta a Vidi csapatkapitánya. ‒ Erős a keretünk, és azt mondom, hogy csakis a bajnoki cím elfogadható számunkra. Természetesen nagyon kemény küzdelem lesz a hátralévő öt meccs, és az aranyérem nem fog az ölünkbe hullani, mindent meg kell tennünk azért, hogy odaérjünk az első helyre.

Olvasói sztorik